
A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
A prémium háztartási készülékeiről ismert Dreame Technology augusztus végén jelentette be, hogy belép az autógyártás világába. Most a cég Németországban készül gyárat építeni, ahol – saját tervei szerint – „a világ leggyorsabb autója” készülhet.
A kínai Cailian Press beszámolója szerint a Dreame Auto a BNP Paribas pénzintézettel is együttműködik, hogy felkészüljön a globális piacra lépésre, írja a a CarNewsChina.com.
Berlin közelében, a Tesla-gyár szomszédságában
Yu Hao, a Dreame alapítója és vezérigazgatója szeptember 8-án csapatával együtt Németországba utazott, hogy véglegesítse a gyár helyszínének kiválasztását. A tervezett Dreame Auto-üzem stratégiai helyen, a Tesla berlini Gigafactory közelében épülhet meg.
A luxusautó-piac új kihívója
A Dreame, amely eddig csúcsteljesítményű porszívóival és robotikai megoldásaival vált ismertté, augusztus 28-án hivatalosan is bejelentette belépését a csúcskategóriás autóiparba. A vállalat célja, hogy az „intelligens elektromos hipersportautó” kategóriában újradefiniálja a luxust, mivel meglátásuk szerint a hagyományos luxusmárkák lassan reagálnak az elektromos és okostechnológiák terjedésére.
Forradalmi motorral a világ leggyorsabb autójáért
Az új jármű szívét a Dreame saját fejlesztésű, 200 000 fordulat/perc teljesítményű digitális motorja adja, amely nemrég a világon elsőként kapott tanúsítványt a Sullivan intézettől. Ez a technológia jelenleg a cég zászlóshajó modelljében, a Z50 Station porszívóban dolgozik. A Dreame úgy véli, hogy ez a motor teszi lehetővé a „világ leggyorsabb autója” megalkotását, melyről kép ide kattintva érhető el.
Európai bázis a háztartási készülékeknek is
A németországi út nemcsak az autóipari beruházásról szólt. A Dreame egy nagyszabású, intelligens háztartásigép-gyártó bázis helyszínét is értékelte. Az új európai központ célja a magas szintű, helyi gyártás, a szabványoknak megfelelő kiszállítás és a hatékonyság növelése a tömeggyártás tanúsításában és a piaci igények gyors kielégítésében.
A csapat a gyártókapacitás tervezését, a minőségbiztosítási rendszereket, az ellátási lánc integrációját és a fenntartható gyártási képességeket vizsgálta.
Erős nemzetközi jelenlét
A kínai Sina Tech szerint a Dreame termékei már több mint 100 országban elérhetők, és kulcstermékeik vezető piaci részesedést értek el többek között Németországban és Franciaországban. A vállalat világszinten több mint 6000 offline értékesítési csatornával rendelkezik, és felhasználóinak száma meghaladja a 30 milliót.
Némi árnyék vetül a történetre
Bár a kínai cég még a tervezés szakaszában tart, a tervasztalra fektetett autó erősen emlékeztet a Bugatti csúcsmodelljére, írja a Totalcar cikkére hivatkozva a VG.
A lap azonban hozzáteszi, nem ez az első eset, hogy a kínaiak másolási botrányba keverednek, illetve nyilván tudják, mit, miért csinálnak, és vélhetőleg adott a forgatókönyvük az ilyen esetekre.
Kapcsolódó anyagok:
Egy kínai autógyár 60 másodpercenként készít el egy új autót
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Mikhail Nilov: pexels