Skip to main content

 Amíg Budapesten megy a huzavona a dugódíjjal, az osztrák határnál egy kis falu önkormányzata a tettek mezejére lép. Ágfalva önkormányzata az ausztriai Somfalvára vezető összekötő úton megnövekedett forgalom miatt úthasználati díj bevezetését tervezi. Elmentünk az osztrák határra, hogy megnézzük, milyen drasztikus lépésre szánta el magát az önkormányzat. A kényszermegoldás logikusnak tűnik, de kérdéses, hogy a gyakorlatban működik-e.

„Kapitalizmus van húsz éve, meg kell lassan szoknunk” – felelte Gaál István, Ágfalva polgármestere arra a kérdésünkre, hogy mi lesz, ha sokan nem lesznek hajlandóak fizetni az útdíjat.  „A nyugattól kéne tanulni, ami keleten van, azt már próbáltuk, és nem jött be” – tette hozzá, és ekkor 

szólat meg a zsebéből. Mint mondta, az az idős hölgy kereste, akinek a hét elején kenyeret szokott vinni, mert nem szereti, ha valakinek a falujában nélkülöznie kell.

A projekt feltételei szerint öt évig Ágfalvának kell fenntartania az utat, azaz a kátyúkat betömni, az utat télen felsózni és hókotrót üzemeltetni, az útpadkát megcsinálni (most olyan szintkülönbség van, hogy tapasztalatlan autós akár az árokba is borulhat, ha rámegy, illetve nehezen megy el egymás mellett két szembejövő autó), a gazt az út mellett lenyírni. „Forrást viszont ehhez nem adnak, és azt sem mondják meg, hogy honnan szerezzünk rá pénzt” – mondta Gaál, aki kifejtette, hogy nem akarja emiatt a falu lakosságának a „bőrét nyúzni”.

A kétezer fős települést 2004 óta vezető Gaál elmondta, hogy most naponta kb. 1500-2000 gépkocsi használja az európai uniós támogatásokból felújított, négy méter széles és két kilométer hosszú útszakaszt, ami több, mint amire azt tervezték. Az összekötő úton – amit az önkormányzat építtetett – nem csak a szomszédos ausztriai településekről utaznak Magyarországra: a legtöbben magyar ingázó munkavállalók, ezért főleg reggel 4 és 8, illetve délután 16 és 18 óra között a legsűrűbb a forgalom. „Sajnos hiába van kiírva, hogy 3,5 tonna felett nem lehet rámenni, teherautók és buszok is rendszeresen használják az utat, emiatt az útpálya minősége folyamatosan romlik” – mondta a polgármester.

A felújítás hárommillió forintba kerülne (legalábbis ez a legalacsonyabb ajánlat, amit az önkormányzatnak a törvény értelmében el kell fogadnia), de ez meghaladná a falu költségvetésében a célra felhasználható összeget, ezért útdíjból szeretnék előteremteni a pénzt, mondta Gaál.

„Arra jutottunk, hogy egy sorompót fogunk felállítani, és díjat fogunk szedni azoktól, akik ezt az utat használni akarják” – magyarázta a kézenfekvőnek tűnő ötletet a régebben határőrként dolgozó polgármester. Gaál kifejtette, hogy mivel egy sorompó mellé kezdetben három-négy embert is állítani kell a számlázás és a torlódás könnyítésének érdekében, illetve a teherautók távoltartása miatt, ebből adódik, hogy – a rendszeres esőzések és a Sopron környékén állandóan szeles idő elleni védekezésül – fedett helyet és mobilvécét is biztosítani kell, és természetesen a munkásokat is ki kell fizetni. Így néhány millió forint eleve csak magát az útdíjbeszedést finanszírozná. Viszont az ezen felül keletkező nyereséget a szerződésben meghatározottak szerint csak az útszakasz fenntartására költhetik.

„Az is lehet, hogy tévedünk” – mondta Gaál. Hozzátette: lehet, hogy kevesebb autós fogja így ezt az utat választani, de akkor legalább kevesebb zaj lesz, amikor reggel és délután áthajtanak a falun. Ha viszont a módszer bejön, akkor Gaál szerint több faluban is minta lesz belőle. A rendelettervezet készen van, de még nem fogadták el. Most jogászok vizsgálják.

Az üggyel kapcsolatban azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állásfoglalása a következő:

Önkormányzat a hatályos jogszabályok szerint nem szedhet útdíjat. A közúti közlekedésről szóló törvény alapján miniszteri rendeletben meghatározott országos közút meghatározott időtartamban történő használatáért használati díjat kell fizetni. Így tehát kizárólag országos közút kezelőjének lehet olyan jogosultsága, hogy a miniszteri rendeletben meghatározott országos közutak használatáért díjat szedjen. Helyi közutak esetében ez a lehetőség nem áll fenn.

A használati díjból származó bevétel a hivatkozott jogszabály szerint a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ költségvetésének részét képezi. Így egy helyi önkormányzat akkor sem tarthatna arra igény saját bevételként, ha a bevezetés törvényi lehetősége fennállna. A helyhatóság közútkezelőként meghatározhatja az út forgalmi rendjét, megtilthatja az autóbuszforgalmat, vagy korlátozhatja a tehergépkocsik közlekedését.

Gaálék egyelőre úgy tervezik, hogy a szeptember elején bevezetni kívánt rendszerben egyszeri áthajtás 100, egy egész napos jegy 200, egy heti bérlet 1000 és egy havi bérlet pedig 2500-3000 forintba fog kerülni. „Az ágfalvaiakat persze nem kötelezhetjük arra, hogy fizessenek, hiszen az ő pénzükből épülhetett meg az út, de ha már Ausztriába járnak dolgozni, ahol háromszor-négyszer annyit kereshetnek, mint itthon, talán elvárható tőlük, hogy az összetartozás jeléül megvegyék a bérletet” – mondta Gaál, aki szerint akinek ez sok pénz, az egy személygépkocsival szinte járhatatlan úton vagy egy 28 kilométeres kerülővel megspórolhatja az összeget.

Az úthasználati díj bevezetését az ORF Burgenland értesülése szerint a közeli ausztriai települések, Somfalva (Schattendorf) és Lépesfalva (Loipersbach) is támogatják. Az a néhány ágfalvai autós, akivel az üggyel kapcsolatban beszéltünk, szintén támogatja az ötletet, és azt mondták, hogy hajlandóak lesznek megvenni a bérletet, ha kell.

Nyugaton nem szórakoznak, de Ágfalván sem

Közvetlenül a határnál Gaál elmondta, hogy kedden reggel az osztrák tévében volt egy hír arról, hogy van egy kátyú a határnál az úton, és alig két órán belül már be is tömték. Azért Ágfalvának is van mire büszkének lennie, a polgármester büszkén mesélte, hogy a faluban 18 kettes iker és három hármas iker él, ezért nemzetközi ikerfesztivált szoktak rendezni. Gaálék a faluban újabban a kerékpáros turizmust szeretnék felfuttatni.

Forrás: http://index.hu/belfold/2012/07/19/aki_at_tud_menni_az_nyer/

Kép forrása: http://index.sopron.hu/krny/S_Agf02.jpg

TOP 5