Skip to main content
vállalatirányítási rendszer

A GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) egy olyan pályázati program Magyarországon, amelyet az Európai Unió és a Magyar Állam közösen finanszíroz. A GINOP célja a magyar gazdaság fejlesztése, versenyképességének növelése, valamint az innováció és a fenntartható gazdasági fejlődés előmozdítása.  

Pályázati lehetőségek

A GINOP program keretében számos különböző pályázati lehetőség áll rendelkezésre kis- és középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, nonprofit szervezeteknek és más gazdasági szereplőknek. Azok az intézmények és vállalkozások, amelyeknek a fejlesztési tervei megfelelnek a GINOP által meghatározott céloknak és kritériumoknak, indulhatnak a pályázatokon, akár vállalatirányítási rendszerre is beruházhatnak, a D4S szállító partner mindenben segít.

A konkrét részletek, feltételek és elérhető pályázatok folyamatosan változhatnak, ezért a legfrissebb információkért érdemes felkeresni a GINOP hivatalos honlapját vagy kapcsolatba lépni közvetítő, tanácsadó cégekkel. 

Közvetítő céggel közösen a pályázatokon

Egy közvetítő vagy tanácsadó cég abban tud segíteni, hogy szakterületének megfelelően, például a vállalatirányítási szoftver beszerzése esetén informatikai pályázatokon sikeresen vegyél részt. Ezek a cégek általában számos sikeres pályázati ciklust tudhatnak maguk mögött és sok hazai vállalkozást segítettek abban, hogy nyertes pályázatokat nyújthassanak be. 

Ha informatikai közvetítő céget bízol meg, számíthatsz arra, hogy a “nyeremény” mellett vállalkozásodban jelentős technológiai fejlesztések valósulnak meg, amelyek segíteni fognak az iparágadban való növekedésben.

Hogyan tud neked segíteni egy közvetítő cég?

Egy közvetítő cég számtalan módon tud segíteni neked a GINOP-os pályázatokra való felkészülés során. Először is teljes körű tájékoztatást adnak a pályázat részleteivel kapcsolatban. Nem kell foglalkoznod a pályázatírással, ugyanis a partnercég levesz a válladról minden ilyen jellegű terhet. 

Olyan informatikai céggel szabad csak együttműködni, amelyik igazolni tudja, hogy az általa kínált vagy forgalmazott szoftver tökéletesen megfelel a pályázati kiírásban szereplő követelményeknek. 

A közvetítő cég a nyertes pályázat esetén sem engedi el a kezed: segít a szerzett termék bevezetésében és támogat téged minden felmerülő kérdés tisztázásában a support szolgáltatásuk révén.

Keress egy megbízható közvetítő céget, hogy sikeresen vegyél részt a GINOP-os pályázatokon, és az informatikai fejlesztéseidnek köszönhetően növelhesd vállalkozásod versenyképességét és innovációját. Ne aggódj a pályázatírás miatt, a közvetítő cég mindent elintéz és a nyertes pályázat esetén is támogatást nyújt a szoftver bevezetésében és a felmerülő kérdésekben.

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5