Megindult az egyezkedés az EU új klímapolitikájáról. A rendszer ezer sebből vérzik, miközben az EU keleti és nyugati tagállamai között egyre nagyobb az ellentét az éghajlatváltozás elleni fellépés folytatása miatt.

Az Európai Bizottság múlt héten tett javaslatot az EU 2030-as szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célkitűzésére. A javaslat szerint az 1990-es szinthez képest 2030-ban 40 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsáthat ki az EU egésze. A javaslatot mindenki máshogy értékeli. A Bizottság szerint ezzel az EU továbbra is a klímaváltozás elleni globális küzdelem élharcosa lesz.

A környezetvédők szerint ez kevés. Az EU ebben a tempóban képtelen lesz elérni a 2050-re kitűzött 80-95 százalékos csökkentést. Viszont a kelet-európai kormányok, például a magyar, vagy a lengyel kormány szerint még ez is túl sok. Ők egyre inkább úgy gondolják, hogy az európai gazdaság szénmentesítése nehezen vállalható extra költségeket okoz, és csökkenti a gazdaságuk versenyképességét. A bizottsági javaslatot az Európai Parlamentnek és a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsnak kell elfogadnia. A 40 százalékos célkitűzés tehát egyáltalán nincs kőbe vésve.

Az európai klímapolitika két pillére a nagy kibocsátók részvételével működő emissziókereskedelmi rendszer (ETS) és a megújuló energiaforrások fejlesztésére szabott tagállami célkitűzések. Mindkettő számos problémával küzd. Az ETS esetében a gondot az okozza, hogy a rendszer túl olcsón árazza a szén-dioxid-kibocsátást. Az ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást engedélyező kvóták ára tartósan 5 euró alatt van, miközben a tervek szerint mostanra 30 euró felett kellene kereskedni a kvótákkal. Ennek oka, hogy túl sok kvóta van a piacon, viszont a kvótaszám csökkentését célzó bizottsági kezdeményezéseket rendre megfúrta az ipar, illetve a gazdasági költségek miatt aggódó tagállamok.

A megújuló energiaforrások fejlesztésével a legnagyobb baj az, hogy drága. A jelenlegi célok szerint az EU egészében 2020-ra a teljes fogyasztás 20 százalékát megújuló forrásokból kell előállítani. A 20 százalékos, az EU egészére vonatkozó célt egy jogszabály a nemzeti lehetőségek figyelembe vételével szétbontja az egyes tagállamokra. Magyarországnak például csak 13 százalékos arányt kell elérnie, ezt viszont köteles teljesíteni. A kötelező célszám jelentős lökést adott a megújuló források terjedésének. A rendszer kritikusai szerint túlságosan is nagyot. A német kormány például épp most próbálja visszafogni az ország megújulóenergia-programját. A kialakított támogatási rendszer ugyanis évi nagyjából kétszáz euró többletköltséget okoz a fogyasztónak, és kritikusai szerint rontja a német ipar versenyképességét. Ráadásul a jelenlegi elektromos hálózat nem képes befogadni az újonnan kiépülő megújulóenergia-kapacitásokat, ha azok bővülése a jelenlegi ütemben folytatódik.

A zöldenergia hívei szerint viszont, ha figyelembe vennénk a fosszilis energia kibocsátásával járó hosszú távú környezetvédelmi költségeket, akkor a megújuló energia számít messze a legolcsóbbnak. Ráadásul, folytatódik az érvelés, az elektromos hálózatok fejlesztése amúgy is elkerülhetetlen feladat.

A Bizottság most közzétett javaslatában egyébként az EU egészére 27 százalékos arány elérését javasolta, de ehhez nem társulnak majd kötelező nemzeti célok. Ez a zöldek szerint katasztrofális visszalépést jelent, de egyes bizottsági források is úgy nyilatkoztak, hogy tagállami kötelezettségvállalás nélkül lehetetlen lesz majd tartani a 27 százalékos célt.

Kelet vs. Nyugat, jelen és jövő

A klímapolitika egyébként egyre inkább a keleti és a nyugati EU tagállamok vitájává alakul. Míg a nyugatiak nagyrészt üdvözölték a Bizottság klímapolitikai bejelentését, és támogatják az egyre magasabb szén-dioxid-csökkentési és megújulóenergia-célokat, addig az EU új tagállamai, köztük Magyarország és Lengyelország szerint túl gyors a tempó. Szerintük a szénmentesítéssel járó költségek rontják a gazdaságuk versenyképességét, a nemzeti költségvetések pedig képtelenek finanszírozni a megújulóenergia-fejlesztéssel járó költségeket.

A vitában lehetetlen igazságot tenni, ugyanis a saját érvrendszere szerint minden félnek igaza van. Az uniós klímapolitika jelenlegi formájában valóban borzasztóan költséges. A megújuló energiaforrások kiaknázása pénzügyi és technológiai szempontból is nehézkes. A megújuló energiaforrások arányának kötelező előírása elemzők szerint csökkentette az ETS-kvóták árát, ráadásul lassan és rettenetesen drágán csökkentette az EU károsanyag-kibocsátását.

Viszont az EU-nak valamit tennie kell. A klímaváltozás az egész emberiség jövőjét fenyegeti, és az ellene folytatott küzdelemben a fejlett világnak kell megtennie az első lépéseket. Az éghajlatváltozásról folytatott vita e tekintetben nagyon hasonlít a nyugdíjrendszerek reformjára. Mindkét esetben világosan látják a szakértők és a politikusok (s talán egyre jobban érzi a társadalom is), hogy a jelenlegi generáció kényemét az utánunk jövő generációval fizettetjük meg. Viszont cselekvés helyett mindkét esetben csak maszatolás folyik, miközben a probléma szinte észrevétlenül válik kritikussá.

Forrás

Fotó: Jeff Swensen