Íme egy jó példa a Múltkor Magazintól annak szemléltetésére, hogy tehet tönkre egy egész civilizációt a szárazság. Ma ugyanebbe az irányba haladunk azzal a különbséggel, hogy a bolygó felmelegedését az ember okozza.
A technológiai újítások ellenére Angkor sem térhetett ki a megannyi ősi birodalom vesztét okozó klímaváltozás képében jelentkező végzet elől: szakértők szerint immáron kézzelfogható bizonyíték van arra, hogy a szárazság miatt áldozott le a 12. századi kambodzsai romváros csillaga.
A 800-as években épült Angkor annak a Khmer Birodalomnak volt a fővárosa, amely az elkövetkező öt évszázadban meghatározó szerepet játszott Ázsia délkeleti részének történetében. A világörökség részévé húsz évvel ezelőtt nyilvánított központ a maga ezer négyzetkilométeres területével a preindusztriális kor legnagyobb városa volt (csak összehasonlításképpen: az amerikai Philadelphia területe 350 négyzetkilométer).
Sokáig úgy tartották, hogy a birodalom végét az állandó háborúskodás és az extenzív földművelés okozta. Az újabban feltárt bizonyítékok viszont arra engednek következtetni, hogy a Khmer Királyság területét sújtó szárazságok hozzájárulhattak a birodalom hanyatlásához. A Vietnamban talált fagyűrűk arról árulkodnak, hogy a birodalom lakói hosszú szárazságokkal voltak kénytelenek együtt élni, amelyeket időnként heves esőzések szakítottak meg.
Angkor csatornákkal, gátakkal és töltésekkel vette fel a versenyt a nyári monszunokkal, az így összegyűjtött vizet pedig a rizsföldeken tudták hasznosítani a szárazabb periódusokban. Annak érdekében, hogy a kutatók megismerjék a rizstermesztők vízhasználatát, a West Baray délnyugati csücskéből kihasított két méter hosszú földmintán végeztek vizsgálatokat.
A mesterséges tóból vett minták elemzése után a kutatók szeme elé tárult Angkor ezeréves klímatörténete: ennek során kiderült, hogy a birodalom bukásakor a vízszínt drámaian csökkent, a gondosan kiépített rendszer pedig elégtelennek bizonyult a hirtelen és intenzív klímaváltozások okozta problémák kezelésére.
Eredeti cikk: http://mult-kor.hu/20120104_a_szarazsag_dontotte_romba_angkort#