A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

A tengeren végzett kutatóexpedíciók során egy forgó gravitációs gépet és mikroszkópot használva kiderült, hogy a Föld óceánjai talán nem nyelik el oly mértékben a szén-dioxidot, mint azt a kutatók korábban hitték.

Úgy vélik, az óceánok a globális szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 26%-át nyelik el azáltal, hogy az atmoszférából CO₂-t vonnak ki. Ebben a rendszerben a CO₂ belép az óceánba, ahol a fitoplanktonok és más organizmusok körülbelül a 70%-át felhasználják. Amikor ezek az élőlények elpusztulnak, apró, puha struktúráik a tengerfenékre süllyednek, ami egyfajta „víz alatti hóesésként“ jelenik meg.

hirdetés

Ez a „tengeri hó” eltávolítja a szenet az óceán felszínéről, és lesüllyedve évezredekre elzárja azt a mélységben, lehetővé téve, hogy a felszíni vizek további CO₂-t vonjanak ki a levegőből. Mint ismeretes, ez a Föld egyik legjobb természetes szén-dioxid blokkoló rendszere. Olyannyira hatékony az atmoszférikus CO₂-szintek szabályozásában, hogy számos kutatócsoport próbálja geotechnikai módszerekkel fokozni ezt a folyamatot.

Az új tanulmány azonban, amely október 11-én jelent meg a Science című folyóiratban, azt találta, hogy a süllyedő részecskék nem olyan gyorsan érik el az óceán fenekét, mint azt a kutatók eddig gondolták. Egy egyedi gravitációs gépet használva, amely a tengeri hó eredeti környezetét szimulálja, a tanulmány szerzői megfigyelték, hogy a részecskék nyálkás farkakat húznak maguk után, amelyek egyfajta ejtőernyőként működnek, lassítva azok süllyedését, néha még meg is állítva őket.

A fizikai ellenállás miatt a szén hosszabb ideig marad a felső hidroszférában, ahelyett hogy biztonságosan elzárva lenne a mélyebb vizekben. Az élőlények így újra felhasználhatják a tengeri hó részecskéket, és azok szénjét visszajuttathatják a tengerbe. Végső soron ez akadályozza, hogy az óceán további CO₂-t vonjon ki a levegőből, és azt blokkolja.

A következmények aggasztóak: A tudósok becslései arról, hogy az óceánok mennyi CO₂-t nyelnek el, lényegesen eltérhetnek a valóságtól. „Nagyjából több száz gigatonnás eltérésről beszélünk, ha nem vesszük figyelembe ezeket a tengeri hófarkakat” – mondja Manu Prakash, a Stanford Egyetem kutatója, aki az egyik szerzője a tanulmánynak, majd hozzátette: „Évek óta fejlesztenek numerikus modelleket a tengeri szénmegkötés becslésére. Ezeket a modelleket most módosítani kell a tengeri hó lassabb süllyedési sebessége miatt“.

A tanulmány valószínűleg segíteni fog a modelleknek a szénexport előrejelzésében, mondja Lennart Bach, az ausztráliai Tasmániai Egyetem tengerbiokémikusa, aki nem vett részt a kutatásban. „A kifejlesztett módszertan nagyon izgalmas, és örvendetes, hogy új módszerek jelennek meg ezen a kutatási területen” – mondja.

Bach azonban óva int az eredmények túlzott extrapolálásától. „Nem hiszem, hogy a tanulmány megváltoztatja a jelenlegi szénexport-számokat, mert ezek az empirikus módszerekből származnak, melyek tudtukon kívül magukban foglalnák a nyálkás farok hatásait” – teszi hozzá.

A kutatást a Stanford, a Rutgers Egyetem (New Jersey) és a Woods Hole Oceanográfiai Intézet (Massachusetts) kutatói végezték.