Skip to main content

 

Bónusz-malusz rendszer bevezetését tervezi a jövő évtől a francia kormány, hogy a fogyasztókat a pénztárcájuk révén bírja rá az újrahasznosított termékek használatára.

"Amikor majd két – újrahasznosított műanyagból, illetve a hagyományos műanyagból készült – palack között lehet választani, az első olcsóbb lesz" – jelentette ki a Journal du Dimanche (JDD) című vasárnapi francia hetilapban Brune Poirson környezetvédelmi államtitkár.

hirdetés

A Poirson asszony által 2019-ben bevezetni tervezett rendszer bónusz-malusz elven működne, és akár tíz százalékos különbség is lehet az árban.

Brune Poirson megerősítette azt is, hogy a kabinet 2020-ig be le akarja állíttatni a műanyag szívószálak árusítását.

Emmanuel Macron francia elnök választási kampányában tett ígéretet arra, hogy 2025-ig Franciaországban a műanyag hulladék 100 százalékát újrahasznosítják. Ez az arány jelenleg a 60 Millions de comsommateurs (60 millió Fogyasztó) című magazin szerint 25 százalék.

Flore Berlingen, a Zero Waste France környezetvédő szervezet igazgatója szerint az újrahasznosítás fontos, de nem elegendő, szigorúbb intézkedésekre van szükség a túlcsomagolással, illetve az eldobható tárgyakkal kapcsolatban.

A francia kormány július elején találkozott mintegy ötven cég és szövetség képviselőivel, amelyek különböző kötelezettségvállalásokat tettek, például arra, hogy megduplázzák a műanyagból készült termékeikben az újrahasznosított alapanyagok arányát.

Ha két éven belül nem jön be a számítás, áttérünk a szabályozásra" – figyelmeztetett Brune Poirson.

Michel-Édouard Leclerc, a nevét viselő áruházlánc elnök-vezérigazgatója a JDD magazinnal közölte, hogy "a törvényt megelőzve" 2019 elejétől nem árusítanak szívószálat, valamint eldobható edényeket és evőeszközöket.

A Carrefour áruházlánc 2018 végétől nem árusít szívószálakat és nem csomagolja műanyagba a bio zöldségeket és gyümölcsöket.

Az Európai Bizottság drasztikusan csökkenteni akarja az egyszer használatos termékek használatát a fültisztító pálcikától a halászati eszközökig.

Az eldobható műanyag bevásárló zacskó árusítását idén Chilében és Új-Zélandon tiltották be. Az ágazat ennek ellenére tovább virágzik: tíz év alatt 40 százalékkal nőtt a műanyag termékek előállítása, mindenekelőtt a csomagolóanyagok felvevő piacának köszönhetően.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép:  AFP/GETTY IMAGES/JUSTIN SULLIVAN

TOP 5