Skip to main content

 

Egészen Japánig kell utaznia annak, aki szeretné közvetlenül is megtapasztalni, milyen az, amikor egy kisvárosban tényleg komolyan gondolják, hogy hulladékmentes településsé válnak.

Kamikatsu alig kétezres lélekszámú település a szigetország keleti területén, és úgy tűnik, 2020-ig sikerül is maradéktalanul teljesíteni az alig másfél évtizede megfogalmazott célt.

hirdetés

2003-ban hirdette meg Kamikatsu települése a szigorú programot, amelynek értelmében célul tűzték ki, hogy a városban megszűnjön a szemétkibocsátás. Azaz a város vezetése, számítva lakói partnerségére, eltökélte, hogy minden keletkező hulladékot hasznosítanak. Ezzel is védik környezetüket, és a maguk módján hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a hulladékégetés során fellépő üvegházhatás és károsanyag-kibocsátás.

A titok a szelekció

A város olyan ütemben haladt a zéró hulladék-kibocsátás megvalósításának útján, hogy az elmúlt években több riport és dokumentumfilm is bemutatta eredményeiket. Most ott tartanak, hogy

a városban keletkező hulladék nagyjából 80 százaléka helyben hasznosul, és csak a maradék 20 százalék kerül lerakóba.

Ez azonban még kevés, és ezt a hányadot is szanálni akarják. 

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020-ra eljutnak a keletkező szemét 100 százalékának helybeni újrahasznosításáig.  

A titok nyitja pedig a szigorú és következetes válogatás. Míg a legtöbb szelektív hulladékgyűjtésnél elegendő a papírt, műanyagot, üveget, kimerült elemeket szétválogatni, addig Kamikatsuban 34 féle kategóriába válogatják a szemetet, ahogy azt az alábbi dokumentumfilm is bemutatja.

Így a szemét döntő hányada újrahasznosul, feldolgozás vagy közvetlen felhasználás útján, illetve komposztálásra kerül.

Nagyvárosok nagy tervekkel

Kamikatsuban az egész városban számos példát lehet találni arra, hogyan hasznosították újra a helyben előálló hulladékot. Ezek közül is az egyik leglátványosabb az a pub, melynek nem csak berendezését, hanem a teljes épületét felhasznált hulladékból építették. Az épület fenntarthatósági díjat is nyert 2016-ban.

A szemét problémája vélhetően az egyik legnagyobb kihívás a következő évtizedekben az emberiség számára.

A Világbank jelentése szerint, 2025-re a jelenleginél közel másfél milliárddal több ember fog városban élni. Ennek az lesz a következménye, hogy nagyjából

1,5 kilogrammra nő az egy emberhez köthető naponta előálló szemét átlagos mennyisége. Ez a jelenleginek a duplája.

A példaértékűnek tartott japán Kamikatsu mellett, nagyobb települések is jelentős erőfeszítéseket tesznek a hulladékprobléma megoldására.

Például San Diego 2015-ben fogadta el azt a tervet, amelynek értelmében 2030-ig a városból a lerakókba jutó hulladék mennyiségét 75 százalékkal csökkentik, 2040-ig pedig hulladékmentessé teszik a metropoliszt. New York hasonlóan ambiciózus tervet jelentett be a közelmúltban, ott 15 év alatt szeretnék elérni a teljes szemétmentességet.

Arról, hogyan lehet (Magyarországon) minél kevesebb hulladékot termelni, kvázi szemét, szemetelés nélkül élni, ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Facebook

TOP 5