Skip to main content

Összesen 2,5 milliárd forint értékben mintegy 120 települési hulladékkezelési közszolgáltató vállalattal köt szerződést az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) a lakossági szelektív hulladékgyűjtés ösztönzése, illetve a cégek ebből adódó többletköltségeinek finanszírozása céljából.

Vámosi Oszkár, a tavaly ősszel felállt új állami ügynökség ügyvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az első közvetlen szolgáltatásmegrendelési szerződések aláírása már meg is történt, s néhány héten belül az összes többi érintettel sort kerítenek erre, amelyek együttesen mintegy 8,1 millió lakos hulladékának kezeléséről gondoskodnak az országban. A 2012-es évre szóló szerződésekben a közszolgáltató vállalatok együttesen mintegy 80 ezer tonna lakossági eredetű csomagolási hulladék begyűjtését vállalják, amely 20-25 százalékkal haladja meg az előző években a lakosságtól szelektálva begyűjtött csomagolási hulladék mennyiségét.

Idén januártól állami szervezéssel működtetett s a környezetvédelmi termékdíjas befizetéseken alapuló hulladékkezelési rendszerben a finanszírozás folyamatosságát szolgálja, hogy a közszolgáltatókat segítő kifizetések havi elszámolások alapján történnek. Így a januári teljesítések elszámolása és az ez után járó összegek kiszámlázása még az első negyedévben meg fog történni. pályázatok is, amelyekre az ipar és a kereskedelem területén képződő hulladékok szelektív gyűjtésével foglalkozó, nem közszolgáltató hulladékkezelő vállalkozások jelentkezhetnek majd, a szelektív begyűjtés és a hulladékhasznosítás ösztönzésére szolgáló támogatást igényelve.

Ezen a téren az előkészítés azért is csúszik, mert az év végén jelentősen változtak a közbeszerzési szabályok, ezért a már csaknem kész tenderkiírásokat újra át kellett dolgozni. Ugyanakkor a munka a befejezéséhez közeledik, így az OHÜ ügyvezetőjének reményei szerint néhány héten belül az öszszes termékdíjas hulladékáram esetén elindulhatnak a közbeszerzési eljárások. A termékdíjas szabályozást az Országgyűlés által a múlt nyáron elfogadott környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény szabta át, amely 2012-től egyszerre szüntette meg a korábbi mentességi rendszert s vele a piaci alapon működő koordináló szervezetek tevékenységét, valamint helyezte állami kézbe a termékdíjas termékekből képződő hulladékok kezelésének koordinálását. A költségvetési törvény tervezete szerint 2012-ben összesen mintegy 60 milliárd forint folyhat be a költségvetésbe a termékdíjakból, amelyből az OHÜ 16,5 milliárd forintot kap vissza az országos hulladékgazdálkodási célok teljesítése érdekében

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/milliardok-hulladekkezelesre-366980

 

TOP 5