Skip to main content

Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester. Tájékoztatása szerint a Deve Select Kft. a devecseri ipari parkban 3,5 hektáros területet vásárolt, erről az elővásárlási szerződést a magyar tulajdonú cég már megkötötte az önkormányzattal.

A polgármester szerint azért egyedülálló a beruházás, mert Magyarországon jelenleg nincs sem EU-kompatibilis, sem megfelelő kapacitású hűtőszekrények szakszerű bontására alkalmas bontó-feldolgozó gépsor.

Elmondta, hogy a háztartási hűtőkészülékeket újrahasznosító berendezések legfőbb követelménye, hogy a freont és a pentánt leválasszák a szerkezetből, és a gépek vas, alumínium, réz, és műanyag alkatrészei elkülönítve újrahasznosíthatóvá váljanak. A technológia alkalmas lesz e hulladékok bontására is, és a feldolgozás során a hűtőkből származó gázok elegye nem a környezetbe, hanem egy zárt rendszerbe kerül.

A tervezett üzem kapacitása évente 100 ezer darab, ami lefedné az ország éves selejtezésre kerülő hűtőszekrényeit - mondta Toldi Tamás.

Hozzátette: az önkormányzat reményei szerint az engedélyezési eljárásokat követően 2013-ban elkezdődhet a beruházás kivitelezése. A Deve Select kezdetben 50 embernek ad majd munkát, a cég a projekthez több mint 200 millió forintot nyert uniós pályázaton.

A polgármester szólt arról is, hogy a cég azért választotta Devecsert, mert a város köztudottan a "lomizással" - azaz a használt cikkek kereskedelmével - foglakozók központja. A helyi roma családokat szeretnék bevonni szervezett formában a hűtőgépek szakszerű begyűjtésébe, ezzel az előzetes egyeztetések szerint minimum 200 családot foglalkoztatnának - közölte a városvezető.

Szerző: MTI

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/devecserben-bontanak-az-orszag-osszes-hutoszekrenyet-380681

Kép forrása: http://www.somlovidek.hu/6/node/978

TOP 5