A hatékonyabb termelési és felhasználási technológiák megoldják a környezeti problémákat! Ismerős a megállapítás? Ez talán az egyik legtöbbet használt érv például az energiahatékonyságot növelő technológiák fejlesztése mögött, hiszen a fenti logika mentén minél jobban hasznosítjuk az erőforrásokat, annál kevesebbet kell felhasználnunk belőlük. Elméletileg. Ugyanis egy 1800-as évek közepén élt angol közgazdász szerint ez közel sem ilyen evidens.

Ha hihetünk William Stanley Jevons (1835-1882) megállapításának kortalanságában sajnos el kell fogadnunk, hogy az erőforrások egyre hatékonyabb felhasználása nem fogja csökkenteni az energiafogyasztásunkat. A Jevons-paradoxonként ismert elmélet szerint ugyanis a hatékonyságnövelés nem feltétlenül csökkenti az erőforrás fogyasztását, sőt, valójában annak növekedéséhez is vezethet.

Ugyanakkor ez nem biztos, hogy fenntarthatósági szempontból olyannyira nagyon káros lenne.

Jevons paradoxona

Jevons elméletét 1865-ös munkájában, A szénkérdésben (The Coal Question) tárta a széles közönség elé. Ebben azt a megfigyelését írta le, miszerint az ipari szénfelhasználás egyre hatékonyabbá vált – azaz egy adott szénmennyiségből több termék előállítása vált lehetővé -, a szénfelhasználás volumene mégis növekedett.

A paradoxont két, egymást alapvetően kiegészítő megközelítésben szokták magyarázni. A klasszikus gazdaságtan szerinti megközelítés alapján a hatékonyság növekedése csökkenti az egy termékre eső szén költségét és emiatt a szén a termelők szemében egyre vonzóbb energiaforrássá válik. Ez pedig magával vonzza a szenet hasznosító technológiák széleskörű elterjedését. A politikai gazdaságtan magyarázata szerint a termelés hajtóereje a profit (ugye az a gaz kapitalizmus), és ez arra készteti a termelőket, hogy a költségeket hatékonyságnöveléssel szorítsák vissza. Ugyanakkor a bevételt növelni csak úgy lehet, ha minél több terméket és szolgáltatást állítanak elő (és értékesítenek!), ami viszont az erőforrások fogyasztásának és felhasználásának növekedésével jár.

És ez miért fontos nekünk?

Mert első ránézésre alapvetően kérdőjelezi meg például az energiahatékonysági intézkedések fenntarthatóságra gyakorolt pozitív hatását.

Hiába szigetelünk házat, veszünk villanyautót, cserélünk ki minden izzót energiatakarékos fajtára, összességében nem fog csökkenni az energiafelhasználás. Gondoljunk csak bele: van egy kiváló energetikai tulajdonsággal rendelkező házunk, egy minimális fogyasztással üzemelő autónk és minden elektromos kütyünk energiatakarékos. A közvetlen energiafogyasztásunk (és ezzel párhuzamosan energiakiadásaink is) ezzel jelentősen csökkennek. Eddig tehát Jevons felvetése bukásra áll. De! Mit csinálunk a megmaradt pénzzel? Olyan pluszszolgáltatásokra és termékekre költjük, amelyek biztosításához és előállításához energiára van szükség. Jó eséllyel csak annyira, amennyit a háztartáson megspórolunk, rossz esetben többre. Tehát a mérleg máris kiegyenlítődik, vagy éppen borul.

Ráadásul Jevons elméletét a számok is igazolni látszanak: a világ energiafogyasztása az 1970-es évek elején mért alig 6000 Mtoe értékről 2009-re több mint duplájára emelkedett a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai alapján. És az emelkedés a válság időtartama alatti minimális visszaeséstől eltekintve töretlen, pedig már egy ideje folyik a küzdelem (és a pénzköltés) az energiatakarékos megoldások terjesztése mellett.

Akkor most van értelme az energiahatékonyság növelésének?

Habár a fent leírtak első ránézésre tökéletesen ellentmondanak annak, amit itt leírtam, mégis azt kell mondanom, hogy fenntarthatósági megközelítésében igenis szükség van az energiahatékony megoldások terjesztésére.

Hiszen ne feledjük, a fenntarthatóság három lábon áll. Az energiahatékonyság növelésével alapvetően mindhárom tartóoszlop célrendszerét szolgálhatjuk. Nagyon leegyszerűsítve: a társadalom összességében kevesebbet költ energiára közvetlenül, több marad termékekre és szolgáltatásokra, ami növeli az elégedettséget és az életszínvonalat, miközben az igénybe vett többletszolgáltatások és a plusz termékek révén a gazdasági fejlődés fenntartható marad, erősödik. Ráadásul a növekvő adóbevételekből (adományokból?) lehet forrásokat allokálni a környezetvédelmi célokra és különböző innovációs projektekre is. És hogy mindez energetikai szempontból is szolgálja a környezeti célok fenntarthatóságát egy dologra kell odafigyelniük a döntéshozóknak - a növekvő energiaigényeket a lehető legkörnyezetkímélőbb megoldásokkal kell kielégíteni.

Hogy ez a tisztaszén technológia, az atomenergia, a megújuló- és fosszilis energiahordozók milyen kombinációját jelenti, az már egy másik kérdés…