Skip to main content

Egy TikTok videóban fejtegette egy bőrgyógyász, hányszor és hány percen keresztül érdemes zuhanyozni hetente, ha azt szeretnénk, hogy bőrünk egészséges maradjon.

Lucy Chan egy fenntarthatósággal, egészséges életmóddal foglalkozó szervezet kérésére adott tanácsokat a közösségi oldalon.

hirdetés

Mint elmondta, az emberek többsége naponta zuhanyzik, - vagy kádban fürdik -, ez azonban nem tesz jót a bőrnek, hisz az kiszáradhat, ez pedig akár ekcémához, gyulladáshoz is vezethet.

Kifejtette még azt is, hogy a túlzott mértékű zuhanyzás, fürdés árthat a hajnak is, illetve az ember arcán pattanások is megjelenhetnek. Éppúgy, mint más testrészeken is, ez pedig égető, esetleg fájdalmas viszketéssel járhat.

A szakértő szerint

hetente elég 2-3 alkalommal zuhanyozni, ebben az esetben sem kellene azonban, hogy a tisztálkodás 5-10 percnél tovább tartson.

Mindez természetesen függ attól is, az ember milyen környezetben él, milyen munkát végez, mit, milyen egyéb tevékenységet végez az adott időszakon belül, ezáltal mennyit izzad, de függ attól is, mennyire hajlamos a bőre a zsírosodásra, vagy a testszag kialakulására.

A bőrgyógyász tanácsait sokan meglepetten olvasták, érdemes azonban elgondolkodni rajta, és ha észleljük a tüneteket, változtatni a szokásainkon.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: maga a TikTok videó - A nyitókép csak illusztráció, forrás: freepik

TOP 5