b Centauri

Az Európai Déli Obszervatórium VLT távcsőegyüttesével felfedező felvétel készült a szabad szemmel is megfigyelhető kettőscsillag, a b Centauri körül keringő bolygóról.

A b Centauri az eddigi legforróbb és legnagyobb tömegű a bolygógazda rendszerek között, a planétát pedig a központi csillagpártól százszor akkora távolságban kapták „lencsevégre", mint amilyen messze a Jupiter kering a Nap körül. Sok csillagász – legalábbis eddig – úgy gondolta, hogy ilyen nagy tömegű és ennyire forró csillagok körül nem is létezhetnek bolygók.

A b Centauri bolygójának felfedezése rendkívül izgalmas, hiszen alapvetően változtatja meg a nagy tömegű csillagokról mint bolygógazdákról kialakított képünket" 

– magyarázza Markus Janson, a stockholmi egyetem csillagásza, a Naturemagazin online felületén ma megjelent tanulmány vezető szerzője.

hirdetés

A körülbelül 325 fényév távolságban lévő, a Centaurus csillagkép irányában megfigyelhető b Centauri (egyik katalógusjele HIP 71865) kettőscsillag komponenseinek össztömege legalább hatszorosa a Napénak, ezzel messze a legnagyobb tömegű rendszer, amely körül bolygót detektáltak, eddig ugyanis a Napét legfeljebb háromszorosan meghaladó tömegű csillagok körül azonosítottak planétákat.

A legnagyobb tömegű csillagok nagyon forrók is egyben, ezalól ez a rendszer sem kivétel: 

A B SZÍNKÉPTÍPUSÚ FŐKOMPONENS HŐMÉRSÉKLETE A NAPÉNAK TÖBB MINT HÁROMSZOROSA. 

A nagy hőmérséklet miatt sugárzásának túlnyomó része az ultraibolya és a röntgentartományba esik.

Az ilyen típusú csillagok nagy tömege és intenzív sugárzása jelentős hatást gyakorol a környezetükben található gázra, ennek pedig a bolygókeletkezés ellen kellene hatnia. Minél forróbb a csillag, annál nagyobb energiájú sugárzást bocsát ki, ami gyorsabban párologtatja el a környező anyagot. „Általánosan elfogadott nézet, hogy a B színképtípusú csillagok környezete nagyon veszélyes, romboló hatású, így mindenki azt gondolta, hogy nagy bolygók csak rendkívül nehezen alakulhatnak ki körülöttük" – mondja Janson. 

AZ ÚJ FELFEDEZÉS AZONBAN AZT JELZI, HOGY BOLYGÓK VALÓJÁBAN ILYEN RENDKÍVÜL BARÁTSÁGTALAN KÖRNYEZETBEN IS LÉTREJÖHETNEK. 

„A b Centauri kísérője idegen világ egy olyan környezetben, amely teljesen különbözik attól, amit itt a Földön, de akár a Naprendszerben is tapasztalhatunk" – magyarázza a tanulmány társszerzője, a stockholmi egyetem PhD-hallgatója, Gayathri Viswanath. „Szélsőségesen intenzív sugárzás által dominált goromba környezet, ahol minden, a csillagok, a bolygó és a távolságok is sokkal, de sokkal nagyobbak."

Valóban, a b Centauri (AB)b vagy b Centauri b jelöléssel ellátott új bolygó jellemzői is szélsőségesek.

TÖMEGE A JUPITERÉNEK TÍZSZERESE, EZZEL AZ EDDIG TALÁLT EXOBOLYGÓK KÖZÖTT AZ EGYIK LEGNAGYOBB TÖMEGŰ. 

Ráadásul a valaha megfigyelt egyik legnagyobb méretű pályán kering, csillagait a Nap és a Jupiter közötti távolságot százszorosan meghaladó messzeségben járja körül. A központi csillagpártól mért nagy távolság lehet a kulcsa a túlélésének is.

Az eredmények meghatározó mértékben az ESO chilei VLT távcsőegyüttesén működő kifinomult SPHERE (Spectro-Polarimetric High-contrast Exoplanet Research) műszernek köszönhetők. A SPHERE már korábban is sikeresen fényképezett le bolygókat más csillagok körül, például hozzá fűződik az első felvétel egy Naphoz hasonló csillag körül keringő bolygópárról.

Valójában azonban nem a SPHERE volt ez első műszer, amely képet rögzített a bolygóról. A vizsgálat részeként a csoport átnézte a b Centauri rendszeréről készült korábbi észleléseket is, és felfedezte, hogy 

A BOLYGÓT MÁR TÖBB MINT HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT IS LEFÉNYKÉPEZTÉK AZ ESO 3,6 MÉTERES TÁVCSÖVÉVEL, DE AKKOR MÉG NEM ISMERTÉK FEL, HOGY BOLYGÓRÓL VAN SZÓ. 

A tervek szerint az évtized vége felé munkába álló ESO Rendkívül Nagy Távcső (ELT), illetve a VLT fejlesztései lehetővé teszik majd, hogy a csillagászok sokkal többet tudjanak meg a bolygó kialakulásáról és tulajdonságairól. 

Most még teljes rejtély, ezért érdekfeszítő feladat lesz kitalálni, hogy miként alakulhatott ki" 

– tekint előre Janson.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Fantáziarajz a b Centauriról és óriásbolygójáról, a b Centauri b-ről - FORRÁS: ESO/L. CALÇADA 

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu