Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

legolcsóbb okostelefon Magyarországon 

Szűk másfél évtizede annak, hogy az első teljes érintőképernyős okostelefonok megjelentek, de ennyi idő is elég volt, hogy felforgassák és meghódítsák az egész világot.

Amíg az iPhone és a HTC Dream, az úttörők a maguk korában, csak egy szűk, gazdag réteg által elérhető méregdrága luxusterméknek számítottak, addig ma már az ilyen típusú készülékek gyakorlatilag bárki által megvásárolhatóak.

A kereskedelmi adatok ismeretében nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon is sokan keresik a kifejezetten kedvező árú, belépő kategóriás okostelefonokat.

De nincs könnyű dolga annak, aki kevés pénzért szeretne használható készüléket választani, mert sajnos rengeteg a használhatatlan ipari hulladék is ebben a szektorban. Mostani cikkünkkel arra vállalkoztunk, hogy segítséget nyújtsunk ebben, azaz, hogy ajánljunk néhány olyan terméket, amely nem kerül sokba, de ettől függetlenül még jó szolgálatot tehet.

Mire jók?

Azt nagyon fontos leszögezni, hogy ezektől a készülékektől felesleges csodát várni. Még a legütőképesebb darabok sem képesek arra, hogy normális minőségben futtassák a picit is jobb grafikával bíró játékokat, és a nagy felbontású videók, valamint képek nézegetéséről is le kell mondani esetükben. 

JELLEMZŐEN LASSABBAN TÖLTIK BE A WEBOLDALAKAT, DE TÉNY, HOGY ALKALMASAK LEHETNEK LEVELEZÉSRE, AZ EGYSZERŰSÍTETT CSEVEGŐPROGRAMOK ÉS KÖZÖSSÉGI PLATFORMOK FUTTATÁSÁRA. 

Valamint akár fotózásra, mozgóképek készítésére is, de azért tény, hogy a mai elvárásoknak e téren már csak igencsak visszafogott mértékben képesek megfelelni. 

Blaupunkt SF01

Ez a termék jelenleg az egyik legolcsóbb elérhető okostelefon ma Magyarországon. Ennek ellenére a levelek fogadására, üzenetváltásra, weboldalak meglátogatására teljesen alkalmas.

Négymagos processzorral és 1 GB RAM-mal látták el, szóval sokkal többet azért nem kell tőle várni. 8 GB-os belső adattárolójára cipőkanállal kell beszuszakolni az alkalmazásokat vagy fotókat. Mert hát képek elkészítésére is alkalmas az 5 megapixeles kamerája révén. Viszont tény, hogy csak napfénynél, ideális körülmények mellett lehet vele épkézláb képeket lőni. 480 x 800 képpontos, 4 hüvelykes képernyővel látták el, tehát filmnézésre is van ennél ezért jobb választás. 

AZ ÁRA VISZONT NAGYON BARÁTI, UGYANIS MÁR 16 000 FORINÉRT MEGVEHETŐ

Navon Spirit

A Navon egykor a navigációs eszközeivel robbant be a köztudatba, és azóta a vállalat már más színtereken is megjelent a termékeivel. A Spirit különlegessége, hogy bár egy igen olcsó, csupán 18 000 forintba kerülő okostelefonról van szó, mégis duplakamerás hátlapi rendszerrel látták el. A 8 megapixeles főkamera mellett ugyanis egy 2 megapixeles makró egységgel szerelték fel, amellyel a szuperközeli témákról készíthetőek viszonylag jó minőségű fotók.

4 magos, MediaTech MT6580 processzorral és 1 GB RAM-mal rendelkezik, ebből fakadóan azért a teljesítménye meglehetősen visszafogott. Az viszont remek, hogy dupla SIM-tárolóhellyel bír, és a dizájnja is kifejezetten korrektnek, modernnek nevezhető. Az is nagyon jó benne, hogy egy microSD memóriakártyával a 8 GB-os tárolókapacitás akár 128 GB-ig növelhető.

Ulefone S11

Az Ulefone S11 külsején nem is látszik, hogy csupán 21 000 forintba kerül, hiszen megtalálható rajta a képernyőbe vágott kamerasziget, az úgynevezett notch, amely csak pár éve jelent meg az első prémium telefonokon. A hátlapon ráadásul ott figyel egy három egységből álló hátlapi kamerarendszer, tehát a készülék megjelenésében kifejezetten innovatívnak tűnik. A 8 megapixeles főkamerának, a 2 MP-es makrókamerának, valamint a 2 MP-es mélységkamerának köszönhetően meglepően sokoldalú képalkotási képességekkel bír.

Viszont a teljesítménye a 4 magos processzornak, és a mindössze 1 GB RAM-nak következtében igencsak visszafogott. 6,1 hüvelykes, 600x1280 képpontos kijelzőt kapott, ami ebben a kategóriában meglehetősen jónak számít. Ezt mondhatjuk el a 3500 mAh akkumulátoráról is, ami a megszokottnál nagyobb üzemidőt szavatol.

Cubot J8

Ez a készülék az igazán kedvező árú modellek között a legnagyobb teljesítményű, és a leggyorsabb, legalábbis, ami a weboldalak, egyszerűbb alkalmazások betöltését, futtatását illeti. Ez annak köszönhető, hogy a legtöbb hasonló kategóriájú rokonától eltérően nem 1, hanem 2 GB RAM került bele a négymagos processzor mellé. Pakoltak bele még egy Mali-400 grafikus vezérlőt is, és az egyszerűbb grafikájú játékok használatára is alkalmas.

5,5 inches 442x960 képpont felbontású kijelzője nem valami nagy szám, de hát ennyi pénzért sokkal többet nem nagyon várhatunk. Meglepően friss, Android 10 operációs rendszer fut rajta, és a hátlapján több kamerát elhelyeztek, amelyek közül a legjobb a 13 megapixeles főegység, ami teljesen vállalható képet produkál. A készülék ára 22 000 forint.

ZTE Blade A3

A 25 000 forintot kóstáló, ZTE Blade A3 nevű készüléket a meglepően nagy adattárolásra szolgáló belső memória kapacitása emeli ki a hasonló árazású termékek sorából. Amíg ugyanis a legtöbb készülék esetében be kell érni általában 8, vagy ritkább esetben 16 GB memóriával, addig ennél 32 GB a tárolókapacitás. Azaz a megszokottnál jóval több fotó, videó vagy alkalmazás raktározható el rajta.

Kiemelkedő még a képernyője, amely HD, tehát 720 x 1440 pixeles felbontású. Egy darab 8 megapixeles hátlapi kamera található rajta, tehát nem tesz lehetővé sokoldalú képalkotást. Egy meglehetősen elavult 4 magos SC9832E processzor, és 1 GB RAM került bele, szóval ez a modell nem a teljesítményével hódít. 2600 mAh akkumulátora sem mondható világverőnek, azaz energiagazdálkodás terén nem nyújt kiemelkedőt.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról