Skip to main content

rendvédelmi szervek gondoskodás állatokról 

Életük végéig járó ellátást és védelmet biztosítana a rendfenntartó erőknél szolgáló állatoknak a lengyel belügyi tárca.

A tárcák közötti egyeztetésre, majd a kormány elé kerülő, csütörtökön bemutatott törvénytervezet átfogóan szabályozza a szolgálati állatok státuszát - olvasható az MTI-nek is eljuttatott belügyminisztériumi közleményben.

hirdetés

A javaslat szerint az állatok - kutyák és lovak - a szolgálati idő befejeztével is azon rendfenntartó egység állományában maradnak, amelynél eddig szolgáltak.

Ellátásuk elsősorban eddigi gondozóik feladata lenne, a költségeket pedig az állam fedezné. Az előírások egyúttal a szabályos állatgondozás ellenőrzését is rögzítenék.

A javaslat szerint a kutyákat 9 éves, a lovakat pedig 15 éves korukban lehetne "nyugdíjazni", amennyiben erre egészségi állapotuk miatt korábban nem kerül sor.

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter szerint az új jogszabály célja, hogy humanitárius alapon megoldják a szolgálati állatok státuszával összefüggő különféle problémákat, figyelembe véve az állatoknak a lakosság szolgálatában szerzett érdemeit.

Jaroslaw Szymczyk lengyel rendőrfőkapitány leszögezte: az új megoldások tehermentesítik az állatok gondozóit, és professzionális szintű gondoskodást biztosítanak az állatoknak életük végéig.

Mint hozzátette, az idősebb állatokról "természetesen eddig is jól gondoskodtak, mert a (rendőrségi) kutyakiképzők (...) soha nem hagynák el barátaikat", eddig azonban ők viselték a költségeket.

A lengyel belügyminisztérium alá tartozó alakulatoknál, elsősorban a rendőrségnél jelenleg összesen 1207 kutya és 62 ló szolgál. Évente az állatállomány mintegy tíz százalékát "nyugdíjazzák".

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5