Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

extra artéria emberi kar 

Az emberi evolúció nem állt meg, erre a legjobb példa a medián artéria elterjedése; egyre több embernél van jelen az alkarban egy extra ütőér – írja a Futurism tudományos portál.

A magzatok karjában található medián artéria szerepe, hogy vérrel lássa el a fejlődő kezeket. Nem sokkal a születést követően a medián artéria eltűnik, szerepét két verőér veszi át az alkarban.

A Journal of Anatomy című tudományos folyóirat legfrissebb száma most azt találta, hogy egyre több embernél marad meg a medián artéria a felnőttkorban.

A medián artéria a legjobb példa arra, hogy az emberi evolúció nem állt meg" – mondta a tanulmány rangidős szerzője, Maciej Henneberg, az Adelaide-i Orvostudományi Egyetem kutatója.

A SZAKÉRTŐK AZT FIGYELTÉK MEG, HOGY MÍG AZ 1880-AS ÉVEKBEN AZ EMBEREK 10 SZÁZALÉKÁNAK VOLT EXTRA ARTÉRIÁJA, EZ AZ ARÁNY A 20. SZÁZAD VÉGÉN MÁR 30 SZÁZALÉK VOLT.

A változás mindössze 250 év alatt játszódott le, ami evolúciós szempontból nagyon rövid idő.

AMENNYIBEN AZ EXTRA ARTÉRIA ELTERJEDÉSÉNEK ÜTEME NEM VÁLTOZIK, 2100-RA AZ EMBEREK TÖBBSÉGÉNÉL FELNŐTT KORBAN IS JELEN LESZ A HARMADIK VERŐÉR.

A kutatók egyelőre nem tudják megmondani, hogy a medián artéria megmaradása mutációra, az anya egészségi állapotára, vagy a kettő együttesére vezethető-e vissza.

Továbbá az sem ismert, hogy milyen előnyt jelen a plusz ütőér megléte.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay