Skip to main content

Nikola General Motors 

Az elmúlt néhány hét során a befektetők kemény hullámvasútra ültették az elektromos teherautókat fejlesztő Nikola részvényét, miután olyan hírek jelentek meg, hogy a vállalat alapítója valótlan állításokkal tévesztette meg a befektetőket.

Most azonban megszólaltak azok az elemzők, akik szerint a vállalat papírja előtt még így is komoly növekedés állhat a közeljövőben.

hirdetés

Keményen megrázta a Nikola részvényét, amikor megjelentek a tudósítások arról, hogy a vállalat alapítója, Trevor Milton valótlanságokat állított a befektetőknek a cég teljesítményéről. Majd még tovább esett a papír értéke, amikor Milton lemondott a vezetésről, a befektetők pedig megijedtek a Nikola lehetséges jövője miatt.

A nagy kérdés most az, benne van-e a pakliban a társaság újbóli fölívelése.

A MÚLT HÉTEN UGYANIS A NIKOLA PAPÍRJA A VESZTESÉGEINEK EGY TEKINTÉLYES RÉSZÉT LEDOLGOZTA, ÉS HÁROM EGYMÁST KÖVETŐ NAPON, ÖSSZESEN 36 SZÁZALÉKOT ERŐSÖDÖTT

– írja a Yahoo Finance.

Az optimista elemzők szerint a Nikola a közeljövőben végre bizonyíthat, eloszlatva ezzel a kételyeket. A következő hetekben ugyanis a tervek szerint öt prototípus készül el a vállalat járműiből, melyeknek el is indulhat a németországi tesztelése. 2021 végén pedig – a tervek szerint – jöhet a piaci értékesítés is

Ráadásul a Nikola és a General Motors együttműködési terve nem szakadt meg, ami azért kiemelten fontos, mert ez adta a befektetők legnagyobb aggodalmát.

Nem véletlen, hogy az elemzők kiemelik, a Nikola közeljövője most elsősorban azon múlik, hogy sikerül-e ténylegesen tető alá hozni a megállapodást a GM-mel. Ha igen, az jelentős részben visszaállíthatja a Nikolába vetett bizalmat, azonban az üzlet bukása komoly válságot okozhat a cégnél.

A JP MORGAN ELEMZŐJE, PAUL COSTER AZONBAN KITARTÓAN OPTIMISTA, ÉS 41 DOLLÁROS CÉLÁRAT TŰZÖTT KI A NIKOLA PAPÍRJÁRA, EZ PEDIG KÖZEL 70 SZÁZALÉKOS ERŐSÖDÉS LENNE A JELENLEGI SZINTHEZ KÉPEST.

Az elemzői konszenzus egyébként jelenleg 37 dolláros célárnak felel meg, ami 55,5 százalékos izmosodás lenne a következő 12 hónapban.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5