Skip to main content

 

Számítógépes rendszer rúgott ki egy férfit egy meg nem nevezett vállalattól Los Angelesben.

BBC beszámolójából kiderül, hosszas nyomozás után vált csak nyilvánvalóvá, hogy a gép hibázott, ez azonban nem teheti meg nem történtté a munkavállaló kálváriáját.

hirdetés

Ibrahim Diallo blogjában számolt be nem mindennapi kalandjáról, amelyben egy számítógépes program nemcsak egyszerűen bolondját járatta vele, hanem állásától is megfosztotta. Kérdés persze, ez mennyire a rendszer hibája, és mennyire emberi mulasztás eredménye.

A kártyával kezdődött

Diallo egyik munkanapján azt vette észre, nem működik belépőkártyája abban a felhőkarcolóban, ahová dolgozni járt. Nem tulajdonított neki jelentőséget, mint blogján később írta, nem az első eset volt, hogy a biztonsági őr segítségére szorult a bejutáshoz. Felettese pedig jelezte, intézi számára, hogy új kártyát kapjon.

A férfi azonban később észrevette, hogy a munkaügyi nyilvántartó rendszerben „inaktív” státuszúként szerepel.

A hidegrázás csak ekkor kezdődhetett számára: ebédje után szembesült azzal, hogy egy vállalati e-mail szerint munkaszerződése már megszűnt.

Az igazi, filmszerű dramaturgiai fordulat azonban csak másnap következett, amikor Diallo ugyanúgy bement dolgozni a munkahelyére. Munkatársai közben jelezték, segítségére lesznek, hogy tisztázzák a helyzetet, ám a férfi ekkor már nem fért hozzá egyetlen, munkavégzéséhez használt rendszerhez sem.

A pontot az i-re az tette fel, amikor asztala mellett megjelent két biztonsági őr, hogy kikísérje az épületből, akik erre szintén e-mailen kapták meg az utasítást.

Önvezető autósat játszott a számítógépes rendszer

Három hétbe tellett, míg a pórul jár munkavállaló felettesei a végére jártak a szokatlan ügynek. A férfi előző főnökét korábban elbocsátották, és elfelejtette a Diallo munkaviszonyával kapcsolatos megfelelő beállításokat elvégezni az új számítógépes rendszerben.

A rendszer innentől kezdve viszont önállóan cselekedett. A dolgozót inaktívra állította állományi szempontból, belépőkártyáját érvénytelenítette, vagyis automatizáltan jártak el vele szemben.

Mire a férfi menedzserei eljutottak a megoldásig, addigra a szerencsétlenül járt dolgozó közvetlen munkatársai annyira távolságtartók lettek vele, hogy jobbnak látta, ha új munkahelyen folytatja tovább karrierjét. Arról nem is beszélve, hogya háromhetes időszakra fizetést sem kapott.

Így a hároméves munkaszerződéséből nyolc hónapot ledolgozva távozott onnan.

Diallo később elmondta, rémületes volt számára, hogy minden teljesen automatikusan, lélektelenül történt, és lényegében felettesei is tehetetlenek voltak.

A rendszer vért kívánt, és én voltam az első áldozat– fejezte ki e módon érzéseit a férfi.

Az eset kapcsán az egyik mesterséges intelligenciákkal foglalkozó kutató megjegyezte, az ember-gép kapcsolatának szempontjából az ügynek számos tanulsága van. Dave Coplin szerint az egyik legfontosabb az, hogy csak azért, mert egy gépi algoritmus adott válasszal szolgál egy kérdésre, az nem azt jelenti, hogy az a válasz helyes is.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5