Skip to main content

 

A Hír Tv Felfedező című műsora nemrég arról adott hírt, hogy kutatók egy új eljárás révén képessé váltak a fogban keletkező kisebb lyukak betömésére. Mégpedig úgy, hogy ehhez idegen tömőanyagot nem használtak fel, hisz a fog természetes úton regenerálódott.

Paul Sharpe, a Londoni Királyi Egyetem professzora szerint az Alzheimer kutatása közben próbáltak ki egy olyan gyógyszert, mely beindította a fogak természetes úton történő regenerálódását. Hogy véletlenül-e, vagy sem, arról nem szóltak a hírek.

Az egereken végzett kísérletek biztatóak, most patkányokon a sor, folytatta a kutató. Ha ezek is eredményesek, embereken is tesztelik majd a gyógyszert, illetve az új eljárást.

Mielőtt azonban bárki arra gondolna, ezzel vége a fájdalmas kezeléseknek, ki kell ábrándulniuk. 

A kezelés egyelőre csak a kisebb lyukakra terjed ki, hisz természetszerűleg a piciny emlősök fogai jóval kisebbek, mint az embereké, így azokon a lyukak is parányibbak, nem úgy, mint általában az embereknél. Ráadásul a piciny lyukak esetében is szükség van az elhalt részek eltávolítására, így fúrni ebben az esetben is szükséges.

Ha az embereken végzett kísérletek során az igazolódik be, hogy az új kezeléssel csak a piciny lyukak tömhetők be, már az is eredménynek számít különben, hisz ha nem idegen anyagot, rendszerint amalgámot vagy szilícium alapú tömést kell a fogba beépíteni, az önmagában siker.

Siker már csak azért is, mert az idegen anyag felhasználásával a fog szerkezete már sohasem lesz olyan, mint korábban, ami később újabb problémákhoz, nagyobb lyukak kialakulásához vezethet. A fogorvosok éppen ezért azt ajánlják, hogy a töméseket rendszeresen felül kell vizsgálni, tart-e még eléggé, nem kell-e cserélni.

Sajnos azonban a betegek már csak akkor keresik fel a fogorvost, ha megfájdult, begyulladt a foguk, azaz komolyabb probléma lépett fel.

A fogszuvasodás népbetegség a világon, az új eljárás révén viszont sokkal több fog lesz majd megmenthető, mint eddig.

A Hír Tv rövid tudósítása ide kattintva érhető el.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás: Hír Tv - Kép forrása: pixabay

TOP 5