Magyarországon bárki tud készpénz és bankkártya nélkül mobiltelefonnal fizetni, bár ezt gyakorlatilag senki nem tudja.
Nem is baj, mert a procedúra minimum 10 percet vesz igénybe. De miért akarunk egyáltalán kártya nélkül fizetni, milyen megoldásokat kínálnak erre a nagy piaci szereplők, mobilgyártók és szolgáltatók, és hova vezet ez az egész.
Magyarországon (és a világon gyakorlatilag mindenütt) lehet készpénz és bankkártya nélkül fizetni.
Ha otthon felejti a kártyáját, és pénze sincs, nyugodtan odasétálhat a pénztárhoz, megadhatja a kártyaszámát, telefonon kapcsolatba léphet a bankkal, amely távolról jóváhagyja a POS terminálra bevitt fizetési tranzakciót.
Nem nagy ügy: ha tudjuk, milyen számot kell hívni, megvan a PIN kódunk, akkor az egész alig több mint 10 perc, közben a mögöttünk sorban állók megőrülnek, a pénztáros az ajkait harapdálja. Nyilván senki nem él ezzel a lehetőséggel, de a CNP – Card Not Present – tranzakció lényege nem is ez, hanem az, hogy ez hogyan lehetséges. Nos, úgy, hogy nem a kártyánk azonosít minket, hanem mi azonosítjuk a kártyánkat.
Ennek pedig nagy jelentősége van, mert azt jelenti, hogy a kártya csak egy technikai eszköz a fizetésben, amely bármikor lecserélhető valami másra. Ez pedig az összes e-, és mobilfizetés alapja. Annak a mobilfizetésnek, amely körül mostanában nagyon pörög az élet, saját technológiával nyomul az Apple, a Google, a Walmart, és még sokan mások.
De mi ez az egész, miért jó nekünk, és miért jó azoknak, akik ilyen rendszereket fejlesztenek?
Az első kérdésre egyáltalán nem könnyű a válasz. A kártya tulajdonképpen egy elég jó kis eszköz, kis helyen elfér, ott lapul egy csomó más irat mellett, amelyeknek egyébként is velünk kell lennie.
Nyilván vannak notórius otthonfelejtők, de nem hiszem, hogy többször hagynánk otthon a pénztárcánkat, mint telefonunkat. A kártyás fizetés különösen a PayPass elterjedése óta gyors és kényelmes, bár biztonsági kérdéseket azért fölvet. A helyzet tehát az, hogy a mobilos fizetésnek a mi szempontunkból nem a jelene a lényeg, hanem a jövője.
Az EU és egyes kormányok például határozott erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a mobilunkon azonnal megjelenhessen, hogy az adott fizetési tranzakció melyik kártyánkról elvégezve a leggyorsabb, vagy a legolcsóbb, ez pedig már nagyon is konkrét anyagi és kényelmi előnyökkel kecsegtet. Sőt, a mobilfizetéses megoldások üzemeltetői már most azt ígérik, hogy lényegesen kisebb tranzakciós díjakat számolnak fel, de az erről szóló cikkeket olvasva mégis az látszik, hogy az érvkészletük sokkal inkább a kényelemről, semmint a zsebünkről, horribile dictu a biztonságról szólna. („Már elő sem kell venni a telefont a zsebünkből”)
A rendszereket üzemeltetők szempontjából a legfontosabb irányelv természetesen a pénz, vagyis annak a jutaléknak a behajtása, amit pillanatnyilag a nagy kártyatársaságok és a bankok tesznek zsebre a tranzakciók után. Ez fizetésenként igen szerény összeg, de mivel világszerte rengeteg tranzakcióról beszélünk, évente csak az EU-ban több mint 28 milliárd euróról van szó, ami azért már sokak érdeklődését felkeltheti. Ennek a piacnak a felosztásáért folyik a harc, amelynek megnyilvánulási formája, hogy aki teheti, valamilyen nagyon kényelmesnek, gyorsnak és biztonságosnak mondott megoldással áll elő, noha azt még nemigen tudják megmagyarázni, hogy ez az egész miért jobb nekünk, mint a kártya.
Az üzemeltetők szempontjából a másik fontos tényező a fizetési adatok másodlagos felhasználása.
A Big Data korában korántsem elhanyagolható tényező, hogy ki birtokolja azokat az adatokat, amelyek a fizetések során keletkeznek. Ezek ugyanis mindennél jobban leírják fogyasztásai szokásainkat, így rendkívül jó alkalmat teremtenek a profilírozásunkra, ami már ma is egy vagyont ér, pedig az erre épülő kereskedelmi megoldások csak lassan követik a technikai lehetőségeket. Mégis pont azok állnak elő jobbnál jobb megoldásokkal, akiknél az adataink jellemzősen gyűlnek.
A jelenlegi megoldások leginkább a mobilszolgáltatókhoz köthetők, de saját rendszerrel próbálkozik a Samsung, a Walmart, a Starbucks, és gyakorlatilag mindenki, akinek sok ügyfele van. Az élen természetesen az Apple jár, de nyomában a Google és az Android is. Előbbi több mint egy éve üzemelteti az ApplePay-t, aminek lényege, hogy a telefonunkba épített chip azonosít bennünket, az érintős kártyákkal azonos NFC megoldás pedig kommunikál a bolti POS terminállal, így történik meg a tranzakció.
Messzebbre ment a Google, amelynek Androidos megoldása ugyanezt tudja, de már tesztelik azt a rendszert, amely nem chippen, hanem egy arcfelismerő rendszeren keresztül végzi el az azonosítást. Más utat jár a Walmart kereskedelmi lánc, ők ugyanis a QR-kódra esküsznek. Minden termékre QR-kódot raknak, amit lefotózva meg is történik a tranzakció. Így végső soron nem a pénztárnál, hanem még az üzletben fizetünk, a pénztárnál már csak ellenőrzik, hogy az adott termék ellenértékére kezdeményezett-e a vevő banki tranzakciót. Sőt mi több RFID (néhány méteren belül leolvasható információt hordozó matrica) alkalmazása esetén meg se kell állni a pénztárnál. A Walmart megoldásának érdekessége, hogy egy viszonylag régi technológiához nyúl vissza, de ez egyben az előnye is: a cég 22 millió Walmart kártyával rendelkező vásárlója közül lényegében bárki képes használni a rendszert, míg az alapvetően iPhone6-ra épülő ApplePaynek Amerikában 55 millió potenciális felhasználója, de csak 3 millió aktív használója van.
Ugyanakkor azt se feledjük, hogy statisztikák szerint a legnagyobb kockázatot a mobileszközökre nézve az jelenti, ha a felhasználók elveszítik, vagy ellopják tőlük. Ebben az esetben lesz érdekes, hogy vizsgálatok szerint az okostelefonok 54 százalékát semmilyen jelszóval nem védik a tulajdonosok; így nehéz garantálni a bankkártyáknál megszokott biztonságot, bár az Apple és a Google a findmyphone funkciókon keresztül lehetővé teszi a letiltást. Ennél is fontosabb azonban, hogy mindezek a technológiák saját ügyfélkörre vannak fejlesztve, és közös vonásuk, hogy az alkalmazás hátterében egy létező bankszámla, és ahhoz kapcsolódó bankkártya áll. Nem kétséges, hogy valahol már dolgoznak azon a megoldáson, amellyel ez a két korlát is ledől, amire van is már egy korlátozottan működő példa, a Bitcoin.
Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!
Kapcsolódó cikkeink:
MÁR LÁTSZIK, MI VÁLTJA LE A BANKKÁRTYÁKAT
ELJÁRT AZ IDŐ AZ OKOSTELEFON FELETT? EZ JÖN MAJD HELYETTE...
Forrás - Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
TOP 5
