Skip to main content

 

2010 óta a tavalyi volt az első év, amikor csökkent a világ dollármilliárdosainak száma.

Ehhez kellett az, hogy az olajár rekord alacsonyan maradjon, a világ tőzsdéi beragadjanak és a dollár tovább erősödjön a többi valutához képest, írja a Forbes magazin.

hirdetés

Tavaly még 1826 darab dollármilliárdos volt, de idén már csak 1810-en szerepelnek az újság listáján. Ráadásul az összvagyonuk is visszaesett: mintegy 570 milliárd dollárral kevesebb van a birtokukban az előző évhez képest, de összesített vagyonuk még így is 6480 milliárd dollár.

Az első helyen nincs változás tavalyhoz képest, Bill Gates 75 milliárd dollárral maradt az első. Tavaly a Microsoft alapítójának még 79,2 milliárdra becsülték a vagyonát, vagyis 4,2 milliárdot veszített egy év alatt. Ez a 17. alkalom, hogy az utóbbi években jótékonysági munkát végző Gates lett a leggazdagabb a Forbes mérése szerint.

Visszaesett a tavalyi második helyezett, a mexikói Carlos Slim Helu. Míg tavaly 77,1 milliárd dolláros vagyona volt, ez idén 50 milliárdra esett vissza. Ezzl csak a negyedik helyen szerepel. Slim médiamágnás, de különböző építőipari és pénzügyi vállalatokban is érdekelt.

A második helyre a spanyol Amancio Ortega, a Zara ruházati áruházlánc alapítója jött fel a maga 67 milliárd dollárával, vagyona 2,5 milliárddal nőtt az előző évhez képest. Warren Buffet amerikai üzletember 11,9 milliárd forintot veszített, de 60,8 milliárd dollárral a harmadik lett a Forbes listáján.

Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona nőtt a legnagyobb mértékben, de még mindig nem akarja szétosztani, hiába is terjed megint ez a közösségi oldalakon. Egy év alatt 11,2 milliárd dollárral, 44,6 milliárd dollárra nőtt a vagyona, ezzel hatodik a listán. 

A magyar származású üzletember, Soros György 700 milliót tett hozzá az eddig felhalmozott pénzéhez, így 24,9 milliárdjával a 23. leggazdagabb ember, 6 helyet lépett előre az előző évhez képest.

A 19 éves Alexandra Andresen és 20 éves nővére, Katharina a legfiatalabbak a listán. A norvég testvérpár édesapja halálával találta magát az 1,2 milliárdos vagyonban. Velük együtt összesen 190 nő, tavalyhoz képest héttel kevesebb szerepel a listán.

A nők között a leggazdagabb Liliane Bettencourt a maga 32,1 milliárd dollárjával. Bettencourt legjavadalmazóbb cége a L'Oreál.

A legtöbb dollármilliárdos (540 darab) az Egyesült Államokban él. A második helyen Kína van 251 fővel, majd Németország 120-szal. Oroszországban „csak” 77 milliárdos van.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - Bill Gates, forrás: Boomberg

TOP 5