Skip to main content

 

A közhiedelemmel ellentétben általában befejezik az egyetemet, sok gyerekük van, és van köztük olyan is, aki legálisan még nem ihat alkoholt – a MarketWatch több meglepő tényt gyűjtött össze a világ leggazdagabb embereiről.

Az idei év elején a világ milliárdosai (mindenki, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt) összesen 6,48 trillió dollárnyi (1812 *1012 forint) vagyont birtokoltak. Tavalyhoz képest így is valamivel szegényebbek lettek a világ leggazdagabb emberei, összesített vagyonuk tavaly 570 milliárd dollárral több volt.

A legnagyobb vagyona, 75 milliárd dollár, továbbra is Bill Gatesnek van, őt követi Amancio Ortega (67 milliárd), a spanyol Inditex (sok divatmárka, köztük a Zara és a Stradivarius cége) alapítója, valamint Warren Buffett amerikai részvénybefektető (60,8 milliárd). 

Isten, a milliárdos

A MarketWatch rajtuk kívül a világ több száz legvagyonosabbemberét vette szemügyre, velük kapcsolatban találtak néhány meglepő mutatót, tényt és tulajdonságot. Például azt, hogy létezik egy God, azaz angolul Isten nevű milliárdos. God Nisanov azerbajdzsáni születésű, jelenleg Moszkvában élő ingatlanmágnás, 3,5 milliárd dolláros vagyonával a világ 527. leggazdagabb embere. 

A leggazdagabbak között (egészen pontosan azok között, aki 1995 és 2016 között felkerültek a Forbes top 100-as listájára) felülreprezentáltak a január 20-a és február 18-a között, vagyis a Vízöntő jegyében születettek, az összes milliárdos 12,5 százalékát alkotják. A Rák jegyűek vannak a legkevesebben, a milliárdosok csupán 5,9 százaléka született június 22. és július 22. között. 

A MarketWatch felhívja rá a figyelmet, hogy ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis a csillagjegyek aránya között nincs nagy különbség, emellett a statisztikát torzítja, hogy különböző években nem mindig ugyanazokban a hónapokban születik a legtöbb gyerek. 

Érdemesebb tanulni

Az oldal cáfolta azt a közkeletű tévhitet, miszerint a rossz tanulókból lesznek a milliárdosok, hogy sokuk otthagyta a középiskolát vagy az egyetemet. Bár Bill Gates és Mark Zuckerberg valóban nem fejezték be tanulmányaikat, valójában a milliárdosok nagy része minimum BA-s diplomát szerzett, sokan pedig ennél magasabb végzettséget is. A milliárdosok 52 százalékának van BA, 27 százalékuknak MA végzettsége, 7 százalékuk pedig PHD. Csupán 14 százalékot tesznek ki azok, akiknek nincs egyetemi vagy főiskolai végzettségük. 

Köztük van olyan is, akinek már az életkorából fakadóan is nehezen lehetne diplomája, sőt, az USA több államában még alkoholt se ihatna. A két legfiatalabb milliárdos egy norvég testvérpár, a 19 és 20 éves Alexandra és Katharine Andersen. Persze ők inkább kivételt jelentenek a listán, hiszen a milliárdosok átlagéletkora 67 év. Az Andersen lányok a milliárdosok listájára apjuk, Johan H. Andersen révén kerültek fel, aki a Ferd befektetőalap tulajdonosaként lányaira ruházta át a cég tulajdonjogának 82 százalékát. 

Sok milliárdosgyerek

Érdekesség, hogy Johan H. Andersen két lánya milliárdoskörökben viszonylag kevésnek számít. Míg a családonkénti átlagos gyerekszám a nyugati világ nagy részén kettő alatt van, addig a milliárdosok többsége három vagy több gyereket nevel. A Forbes listáin szereplő emberek csupán 5 százaléka volt gyermektelen, 9 százalék egy, 23 százalék két gyermeket vállalt. A háromgyerekesek aránya viszont 25 százalék, 17 százaléknak négy, 21 százaléknak öt vagy több gyereke volt, vagy van. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5