Fő tartalom átugrása

 

Az egészségügyben, az oktatásban és a szociális szervezeteknél dolgozott korábban a szexmunkások több mint 70 százaléka, bő harmaduknak diplomája is van — derült ki a szexiparban tevékenykedők eddigi legnagyobb brit felméréséből.

Meglepő szakmákból is keveredtek néhányan a prostitúció környékére: a megkérdezettek között volt korábbi szállítmányozási menedzser, hajózási élelmezési szakember és életvezetési tanácsadó is.

A Leeds University kutatásában egy 50 év körüli Abbie nevű nőt is meginterjúvoltak, aki korábban kórházi ápoló volt. „Heti 6 nap dolgoztam napi 13 órákat, de így sem tudtam fizetni a lakáshitelemet.”

„Ápolónőként egész időmben szart takarítottam és néztem a haldokló embereket. Egy reggel felkeltem, és úgy döntöttem, könnyebb életet akarok — és most sikerült. Csak akkor váltottam a szexiparba, amikor már jócskán benne voltam a negyvenes éveimben, de bárcsak korábban léptem volna.”

A Guardian által ismertetett kutatás szerint nagyon sokan elég keveset, havi 1000 fontnál kevesebbet keresnek, és csak kevesen vannak, akik 5000 fontnál is többet kapnak havonta. És végül egy válasz a kérdésre, hogy milyen negatívumok járnak ezzel a munkával: „A nemi erőszak, az, hogy nem tudsz szerelmes lenni, és azok a dolgok, amikre néhány férfi megkér, cserébe a sok pénzért.”

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Képünk illusztráció, Fotó: Str / AFP