Skip to main content

ChryslerKorábbi, 12 zöld reklámszpot, ami odacsap c. cikkünk igen sikeresnek bizonyult, bár nem mi szerkesztettük. Annyira jó volt az eredeti oldalon, hogy egy az egyben átvettük. Ettől függetlenül olvasói levelek érkeztek hozzánk, melyek közös eleme az volt, véleményezzük, a fenntartható fejlődés szempontjából szerintünk melyek az év legjobb videói.

Természetesen nem könnyű dönteni. Nem könnyű azért, mert a legtöbb videó inkább a környezetvédelemmel, és nem annyira a jóval bővebb fogalmakkal operáló fenntartható fejlődéssel foglalkozik. Nem könnyű azért sem, mert egy rövid videóban igen nehéz utalni az összes, egymással szerves kölcsönhatásban lévő problémára. Ennek ellenére az alább megtekinthető három videónak ez sikerült. 

 

A Back to the Start (Visszatérés a kezdetekhez) például igen jól összefoglalja azt a mára már egyértelművé vált problematikát, hol rontottuk el.

Ugyan a filmecske kizárólag az intenzív mezőgazdaságra épülő élelmiszertermelésünkre fókuszál, mégis többet jelent annál. Manapság már tudjuk uis, hogy ez csak egy rossz lépés volt a sok között. Amikor falvakat, városokat kezdtünk el építeni fából, illetve a közlekedésünkhöz csónakokat és hajókat építve elkezdtük úgy kivágni az erdőket, hogy egészen a XX. századig szinte sehol sem telepítettünk újakat, szó szerint magunk alatt vágtuk a fát, hisz ha lennének erdőink, ma nem melegedne a bolygónk. Ma azonban termőföldjeink és városaink terpeszkedése miatt alig vannak egybefüggő, a szén-dioxid megkötésére alkalmas hatalmas lombkoronáink, hisz ezeket folyamatosan irtjuk, ha el akarjuk látni a rohamosan növekvő emberiséget élelemmel. Ahogy fogalmazott a Fenntarthatósági Csúcson Láng István akadémikus, mikor ő született, 1931-ben még csak két milliárd ember élt a Földön, ma hét, mely szám 2050-re elérheti akár a kilencet is. Ez pedig nyilvánvalóan alapvető probléma, mindennek eredője lesz, hisz már ma is az, ha belegondolunk, hogy pl. mennyi ember éhezik, vagy szomjazik a bolygón.

A videó jelentése tehát leginkább a rossz gondolkodásban áll. Ha ezen nem változtatunk radikálisan, nem leszünk képesek visszatérni a kezdetekhez. Sokakban felmerülhet ugyanakkor a kérdés, hogyan kezdjük elölről. Számos megoldás létezik. Hazánk pl. ülteti az erdőket, mint ahogy Costa Rica is, Brazília viszont nem. Irtja az őserdőt, mert kell a mezőgazdaságnak a földterület. Ahol pedig már odáig fajult a népesség gyarapodása, mint pl. Kínában, ott be kell avatkozni, azaz az államnak kell szabályoznia, ki hány gyereket szülhet. A megoldások még sorolhatók lennének, elég azonban a két példa mellett arra utalni, te mit tehetsz magadért vagy gyermeked jövőjéért. Akár ebben a pillanatban. Ha már csak energiatakarékosan kezdesz el élni, sokat tehetsz magadért és környezetért is. Ennyi minden sűrűsödhet egy rövid kis filmecskébe? Igen, ennyi!

A Chrysler reklámfilmje is levezethető a megváltoztatandó gondolkodásmódmódból, ha hozzáadjuk a válság predesztinálta alkalmazkodást és az emberi kitartást is.

Chrysler

Hogy a film érthetőbb legyen, érdemes belelapozni az oktatási segédletünk megfelelő részébe, és ott elolvasni a lábjegyzetbe foglalt részt, hogy értsük, mekkora problémát okozott a válság a detroiti autógyártásnak. http://www.utajovobe.eu/oktatasi-segedlet/er%C5%91forr%C3%A1sok-energetika?showall=&;start=1 (A link elérése után érdemes a tartalomjegyzék szerinti fejezet letöltése!) Ekkor lesz csak igazán érthető, hogy lett a nagyvárosból szellemváros!

Az autógyártással kapcsolatos a harmadik videó is.

nissan

A videó ugyan a Nissan Leaf elektromos autóját reklámozza, de a valódi üzenet nem ez, hanem az, mennyire uralja az olaj a világunkat, és hogy próbál ezen javítani a japán cég új járművével. A Minden az olajra épül elve a film szerint teljesen behálózza életünket, gyakorlatilag moccanni sem tudunk ezen erőforrás nélkül. A szemléletes videó azért is jó, mert a minden rossz eredőjére, a felmelegedést okozó szénhidrogénekre utal, így aki még eddig nem tette volna, olvasson utána a segédletben, hogy is épül fel az olajalapú társadalmak problematikája. Bárkinek szolgálhat újdonsággal.  http://www.utajovobe.eu/oktatasi-segedlet/er%C5%91forr%C3%A1sok-energetika?showall=&

Béer

TOP 5