Milyen lehet az első találkozás egy földönkívüli civilizációval?

Évtizedek óta a science fiction írók arra próbálnak felkészíteni bennünket, milyen lehet az első találkozás egy földönkívüli civilizációval. A történeteket jól ismert toposzok uralják: a harcias invázió, a nálunk fejlettebb faj, amely kommunikálni próbál, a jóindulatú idegenek, akik megmentenek minket önmagunktól, vagy éppen a bizarr orvosi kísérleteket végző látogatók. 

Az új tudományos gondolkodás szerint azonban ezek az elképzelések nagy valószínűséggel nem tükrözik majd a valóságot. Nemcsak azért, mert irreálisak lehetnek, hanem azért is, mert egy másik faj motivációi és a kapcsolatfelvétel módja egészen más jelet hagyhat maga után. David Kipping új tanulmánya, „The Eschatian Hypothesis” címmel, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelenik meg, írja a Science Alert.

Az új tanulmányban Kipping arra mutat rá, hogy egy asztrofizikai objektum első észlelése rendszerint nem reprezentatív az adott kategóriára nézve. A történelem során mindig azokat a jelenségeket fedeztük fel először, amelyek különösen erős megfigyelési jellel rendelkeztek, részben a műszereink és módszereink torzításai miatt.

Erre jó példa az exobolygók felfedezésének története. Az első exobolygókat az 1990-es évek elején pulzárok körül találták meg. Ma már tudjuk, hogy ezek egyáltalán nem jellemzőek. A NASA több mint 6000 exobolygót tartalmazó adatbázisában kevesebb mint tíz kering pulzár körül. Ezeket azért észleltük először, mert a pulzárok rendkívül pontos „kozmikus világítótornyok”, és a körülöttük keringő bolygók mérhetően megzavarják ezt a precíz ritmust. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen bolygók gyakoriak, csupán azt, hogy könnyebb volt észrevenni őket.

Ugyanez igaz az éjszakai égbolton szabad szemmel látható csillagokra is. Körülbelül 2500 csillagot látunk, és ezek egyharmada óriáscsillag. Valójában azonban a csillagoknak csak töredéke óriás; egyszerűen azért tűnnek fel, mert rendkívül fényesek. A legközelebbi szomszédunk, egy vörös törpe viszont láthatatlan, noha ez a csillagtípus rendkívül gyakori.

Kipping ezt a jelenséget kiterjeszti az első kapcsolatfelvétel kérdésére is. - „Ha a történelem iránymutató, akkor az első földönkívüli intelligenciára utaló jelek is rendkívül atipikusak, ‘hangos’ példák lesznek a szélesebb osztályukon belül” – írja.

A „hangos” jelek hipotézise

Kipping a szupernóvákat hozza fel analógiaként. Ezek azért annyira fényesek és könnyen megfigyelhetők, mert éppen megsemmisülésük pillanatában vannak.

Ebből kiindulva fogalmazza meg az Eschatian hipotézist: eszerint az első megerősített észlelés egy földönkívüli technológiai civilizációról nagy valószínűséggel atipikus lesz, szokatlanul „hangos”, vagyis rendellenesen erős technoszignatúrát produkál, és akár átmeneti, instabil, sőt végső állapotban lévő civilizációt jelezhet.

Az „eschatian” szó az eszkatológiából ered, amely a vallásokban a végidőkkel, a halállal és az emberiség végével foglalkozik.

A hipotézis szerint ezek a hangos jelek akár egy hanyatló civilizáció melléktermékei is lehetnek. Egyes tudósok már most felvetették, hogy az emberi civilizáció instabillá válik a klímaváltozás miatt, és a melegedő éghajlat, a növekvő szén-dioxid-tartalom, valamint más szennyező anyagok egy idegen intelligencia számára egy hanyatló társadalom „hangos” technoszignatúrájaként jelenhetnének meg.

Más esetben a jel akár tudatos, félreérthetetlen segélykiáltás is lehet.

Egy YouTube-videóban Kipping felveti, hogy az 1977-es híres Wow!-jel talán egy olyan civilizáció kétségbeesett kiáltása volt, amely saját végéhez közeledett. Az Eschatian hipotézis jelentős hatással van arra, miként keressük és értelmezzük a kozmikus jeleket, különösen a technoszignatúrákat. A legnagyobb eséllyel olyan hangos jeleket észlelünk majd, amelyek nem reprezentálják az idegen civilizációk teljes sokaságát, ha egyáltalán létezik ilyen.

„Gyakorlati értelemben az Eschatian hipotézis azt sugallja, hogy a széles látómezejű, nagy időfelbontású, általános tranziens jelenségekre optimalizált felmérések kínálják a legjobb esélyt az ilyen hangos, rövid életű civilizációk észlelésére” – írja Kipping.

Szerinte eljutottunk arra a pontra, hogy az égbolt gyakorlatilag folyamatos megfigyelés alatt áll időben. Olyan obszervatóriumok, mint a Vera Rubin Obszervatórium vagy a Sloan Digital Sky Survey állandóan figyelik az ég változásait.

Ez ideális környezetet teremt az atipikus jelek felismerésére, amelyek a legnagyobb eséllyel jelentik majd az első földönkívüli intelligencia-észlelést.

„A szűken definiált technoszignatúrák célzása helyett az Eschatian keresési stratégiák a széles körű, anomális tranziens jelenségeket részesítenék előnyben – legyen szó fényességről, spektrumról vagy látszólagos mozgásról –, amelyek fényessége és időskálája nehezen egyeztethető össze ismert asztrofizikai folyamatokkal” – fogalmaz.

„Így az elfogulatlan anomáliadetektálás kínálhatja az előrelépés útját” – zárja gondolatait.

Számos oka van annak, hogy az emberiség első találkozása egy másik civilizációval nem hatalmas inváziós hajók formájában történik majd, nem jóindulatú megmentők érkeznek, és nem is különös idegenek kísérleteznek rajtunk. Ezek látványos, drámai sci-fi ötletek, amelyek megragadják a figyelmünket, és bár szórakoztatóak, valószínűleg nem tükrözik a valóságot.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy valahonnan a kozmoszból egy rendkívül hangos, rendkívül atipikus jel érkezik majd.

„A csillagászati felfedezések története azt mutatja, hogy a legkönnyebben észlelhető jelenségek, különösen az első észlelések, nem tipikus tagjai saját osztályuknak, hanem ritka, szélsőséges esetek, aránytalanul nagy megfigyelési jellel” – írja Kipping.

Kapcsolódó anyagok:

Egy új kutatás szerint megtalálhatjuk a földönkívülieket, de mégsem

Elméletek, miért nem sikerül a földönkívüliekkel a kapcsolatfelvétel

Önmagukat másoló földönkívüli szondák fedezhetik fel a Naprendszert, így a Földet is?

A nyitókép csak illusztráció, forrás: ChatGPT - Image by Thomas Budach from Pixabay