Skip to main content

 

A szárazföldi és tengeri szélenergia erőművek telepítésével kapcsolatos hírek rendre a Siemens-szel kapcsolatban kerülnek elő, pedig a technológia világot meghódító jelenkori történetét nem csak a németek írják.

Az viszont igaz, hogy nálunk ezt a sztorit jó ideje nem írja már senki.

A Gamesa uralja az indiai szélenergiaszolgáltatási piac mintegy harmadát, és esze ágában sincs alább adni ennél - jól lehet, a piac épp az utóbbi időben robbant, és ez rengeteg plusz beruházást kíván a spanyol vállalattól. A cég azonban most éppen azt jelentette be, hogy újabb megrendeléseket teljesít: az idei első negyedévben összesne 194 MW kapacitás megépítésére és üzemeltetésére kaptak felkérést.

hirdetés

A szerződések két nagyobb és több kisebb projetet takarnak, közül az egyik, nagy, a  Madhja Prades egy 108 MW-os szélerőműpark lesz, a másik, a Gujarat pedig 50 MW-os. Utóbbi ráadásul várhatóan már az  idén júliusban üzembe áll, és a Gamesa fogja (hosszú távú szolgáltatási szerződés alapján) működtetni.

Csak a mihez tartás végett: Magyarországon 2006 óta egy szer osztottak ki, összesen 330 MW-ra szóló kvótát, amiből ma 329 MW működik, de már ígéret sincs a kormány részéről arra, hogy ezt a mennyiséget engedik növekedni - jól, a villamos energia rendszerirányító már 2009-ben is azt a szakmai álláspontot képviselte, hogy további 420 MW szélenergia megjelenése (akár egyik napról a másikra) sem jelentene a szabályozás számára problémát. A bővülés szempontjából késtés kívül tetszhalott állapot fenntarátsa mára azzal járt Magyarország számára, hogy nem csak Ausztria, de lényegében az összes környező ország e tekintetben lelépte hazánkat.

A Gamesa legutóbb épp egy urugua-i projektet jelentett be, aminek nem az ad jelentőséget, hogy 50 MW potenciált építenek bez ország dél-keleti részén (a Maldonado II-projektbe), hanem az, hogy kifejezetten gyenge széljárásra telepítenek 25 darab, egyenként 2 MW-os szélturbinát.

A spanyol cég nagy potenciált lát Indiában, és ehhez igazítja a saját vállalását is: csak 2015-ben ez lehet akár 1 GW kapacitás beépítése is. A vállalat azt is tervezi, hogy öt év alatt több százmillió dollárt fektet be az szektorban annak érdekében, hogy a jelenlegi, 32 százalékos piaci részesedésük lehetőleg minél magasabbra jusson.

Indiában a megújuló energiás iparág az invesztíciós virágkorába lépett azt követően, hogy a kormányzati tervekbe 2022-re a 70 GW kapacitási cél került. Ebben a szél (50-55 GW) mellett a napenergia szektor (15 GW) térnyerése is szerepel, így nem meglepő, hogy a Gamesa már keresi a lehetőségét anak is, hogy Indiában napenergia projekteken is dolgozzon. Indiában a jelelegi áramtermelő kapacitás 260 GW, a prognózisok szerint ez 15 év múlva a duplája lesz. Ha ez a prognózis, és a zöldenergia térnyeréséről szóló is teljesül, Indiában 15 százalék körül lehet a megújuló energia aránya az áramtermelésben.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

 

Forrás

Kép: batamexpat.com

TOP 5