Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

akonyhakert.JPG 

Három éve, amikor elindítottam a programot, a kertészkedés népszerűsítése volt a cél. A mára országossá nőtt program, A legszebb konyhakertek elérte célját – mondta Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, ötletgazda. Idén országosan több mint ezer kertet neveztek. Karcagon a díjazottak közül kerestünk fel többeket.

– Nincs jobb érzés, mint amikor az ember kimegy az udvarán lévő kertbe, és a reggelihez frissen szedett paradicsomot hoz be  – mondja Ormós Anikó, aki udvarán 50 négyzetméteres kertet alakított ki hat év alatt. – Ez nem volt kis feladat, hiszen méteres gaztengert kellett eltávolítani, utánfutónyi tégladarabot kivinni – sorolja Anikó, aki nagyon örül, hogy első díjat kapott kertjére a zsűritől. Anikó pesti lány, csak azóta kertészkedik, amióta Karcagra költözött.



– A kert meghálálja a sok munkát, törődést, és itt a kisunokám is nyugodtan ehet mindent, hiszen nem permetezünk. Amikor nálunk van, kéri a különlegességeimet, hiszen mindent elnevezek valamiről. Ilyen kívánságlistás a „parasztredbull” is, azaz a joghurtba a kertben termett szedret, meggyet, szilvát teszek.   

A Madarász Imre Egyesített Óvoda öt tagóvodája – Szim, Zöldfa úti, Táncsics krt. 17., Táncsics krt. 19. és a Jókai úti – is  csatlakozott a versenyhez. 
– Az óvodák területén a szülőkkel az óvónők közösen alakítottak ki kiskertet, amibe a gyermekek veteményeztek – mondja Gulyás Ferencné intézményvezető. – Elsősorban olyan zöldségféléket, fűszernövényeket termeltek, amit később fel tudtak használni a tízóraihoz, ebédhez. A gondozás közben a kicsik különböző megfigyeléseket végeztek a növényeknél, s azok hasznosításáról is tanultak. Készítettek salátákat, a vajas kenyeret fűszernövényeikkel szórták meg, vagy paradicsomot, paprikát tettek rá. Azt gondolom, hogy aki gyerekként látja, hogyan kell megművelni a kertet, az felnőttként sem csak befüvesíti udvarát.
Hamar Gyula és felesége, Marika évtizedek óta mindent megtermel kis udvarukon maguknak és gyerekeiknek, sőt, idén a szomszédoknak, ismerősöknek is jutott paprikából, uborkából, borsóból. A versenyen most is első helyezést értek el, s jelölték őket újra országos díjra is. 

A cikk itt folytatódik... 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás