Skip to main content

Egy magyar szabadalom részbeni megvásárlását követően a hazai piacon újdonságnak számító „szójás” élelmiszer-alapanyag gyártásába kezd őszre felépülő sződi üzemében a Dagent Kft. - közölte az uniós beruházás projektmenedzsere hétfőn az MTI-vel.

Bándi Gábor elmondta, hogy a cég egy magyar házaspár szabadalmára alapozva - közös beruházásként - kezdte meg új, közel 1.300 négyzetméteres telephelyének felépítését az M2-es autóút mellett. A speciális csíráztatási technológiával előállított, adalékanyagokat (mesterséges színezéket, ízfokozót, tartósítószert) nem tartalmazó húshelyettesítő alapanyag olcsóbb és egészségesebb, mint a hazai piacon fellelhető hasonló szójás termékek - magyarázta a projektmenedzser.

Mint mondta, a korszerű eszközökkel felszerelt üzemből kikerülő szabadalmaztatott terméket számos módon (egyebek mellett virsli és párizsi, vagy épp tartós keksz készítéséhez) használhatja fel az élelmiszeripar.

A körülbelül 300 millió forintba kerülő beruházáshoz a Dagent 100 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert, a fennmaradó összeget saját erőből biztosítják. A nyár végére elkészülő csarnokban a tervek szerint szeptembertől indulhat a gyártás, melynek felfutó szakaszában 20, később összesen 37 embernek teremtenek munkahelyet - tette hozzá Bándi Gábor.

A húsz éves, eredetileg informatikai profilú, tevékenységét később bővítő  Dagent Kft. 10 főt foglalkoztat, tavalyi árbevétele elérte a másfél milliárd forintot.


Forrás: MTI / veddamagyart

TOP 5