Fő tartalom átugrása

Egyes felmérések szerint Magyarországon évente 1,85 millió tonna élelmiszer megy pocsékba, miközben az ENSZ felmérése szerint több százezer magyar alultáplált, és 10-15 ezer éhező gyermek van az országban. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület fórumot indít az élelmiszerpazarlás és veszteség csökkentése érdekében. Az egyesület 2005-ben kezdte a munkáját, 500 partnercéggel együttműködve alkalmanként 500 ezer emberen tudnak segíteni.

Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő c. műsorának vendége Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a világon évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer-felesleg keletkezik az élelmiszerláncban, ez az érték a termeléstől számítva a tányérra kerülésig értendő. Ebbe az összegbe beleszámítanak a mezőgazdasági szektorban az aratásnál elhullott búzaszemek, valamint a gyorséttermi láncok kidobott hamburgerei is, amelyeket nem értékesítenek az előállítástól számított egy-két óra elteltével.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy miért nem adják ezt a megtermelt felesleget a rászorulóknak. A válasz hátterében az élelmiszer-szabályozás, valamint a kényelem áll. Cseh Balázs szerint már az is hatalmas előrelépés lenne, ha pár százezer tonnát meg lehetne menteni a Magyarországon keletkezett élelmiszerfeleslegből. Ennek az egyik módja az, hogy az élelmiszerlánc egyes részein csökkenjen a felesleg termelése, valamint a másik, hogy ha keletkezett felesleg, akkor azt a rászorulóknak el kellene juttatni.

Amennyiben nem tudja este megtekinteni a filmet, vagy holnap az ismétlést, megnézheti akár most is a csatorna weboldalán

TOP 5