Fő tartalom átugrása

A Sapientia EMTE meghívására a Nyílt előadások sorozat keretében hétfőn este Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartott elmélkedést a csíkszeredai campus nagy aulájában.

Előadásának mottójául a rendalapító Assisi Szent Ferenc szavait választotta: „Uram, tégy engem békéd eszközévé!”. Megítélése szerint a kudarc sokszor oda vezethető vissza, hogy nincs bennünk béke. Először tudatosan magunkban kell megteremtenünk a békét. „Nem számon kér az Isten, hanem békét hirdet. Ha megnézzük Jézus életét, mindig valamilyen módon a békességet hirdeti, békét visz a békétlenség helyett.” – hívta fel a hallgatóság figyelmét Csaba testvér.

Szent Ferenc életpéldájából merítkezve a háborúzás ellen foglalt állást. Nem veszekedni kell, hanem érvelni. Hinnünk kell a párbeszéd erejében, hisz világformáló ereje van! Egyszer azokkal a lehetőségekkel éljünk, amiket felajánlanak – hangsúlyozta a ferences szerzetes.

Tényleg olyan rossz dolgunk van, nekünk, erdélyi magyaroknak? – tette fel a kérdést Csaba testvér. Együtt könnyebb, mint külön-külön. Szeretettel és békével forduljunk egymás iránt. „Kezdjük el egymást tisztelni, és higgyünk abban, hogy közösen könnyebb lesz és tündérkertté tudjuk tenni Erdélyt” – véli a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

(Rövid videó itt tekinthető meg az előadásról. - szerk.)

Forrás

TOP 5