Fő tartalom átugrása

Egy témát számos oldalról meg lehet közelíteni. Különösen fontos ezt tudnunk egy olyan, újszerű, a konvencionális gondolkodástól eltérő téma esetében, mint amilyen a permakultúra. Ki-ki személyiségének, beállítódásának megfelelően kell, hogy megközelítse ennek a könyvnek a tartalmát is. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani az alábbi néhány sorban.

Legkönnyebb dolguk azoknak van, akiknek fogalmuk sincs, mi lehet ennek a könyvnek a tartalma, csak úgy kíváncsiságból leemelték a polcról. Ők olvassák el az „Előhang”-ot!

Akik olyanok, mint én, hogy akármiféle etikai megfontolások, és alapelvek csak akkor érdeklik őket, ha előbb megmutatják, nekik, hogy mit, és hogyan valósítottak meg belőle a gyakorlatban, azok a végén, „A permakultúra mit-hogyan”, és a „Permakultúra praktikák” c. részeknél kezdjék.

Akik az Anyaföldet védő, természetszerető lelkek, netán Greenpeace aktivisták, a „Permakultúra tanítása” c. részt olvassák el először.

Az olyan agrárvégzettségű, gyakorló szakembereknek, és kutatóknak, akiknek az az érzésük, hogy az „egész úgy hülyeség, ahogy van”, „A permakultúra az ökogazda szemével”, „A permakultúra és a magyar földműveléstan klasszikusai, „A permakultúra előzményei, és párhuzamai a Világ agrárgazdaságában”,  valamint a „Permakultúra a hagyományos népi gazdálkodásban” c. fejezeteket ajánlom figyelmébe.

Leginkább azoknak ajánlom azt, hogy írásomat elejétől végéig végigolvassák, mint egy regényt, akik már hallottak valamit a permakultúráról, és alig várják, hogy végre olvashassanak róla valamit magyar nyelven.

Éppen azért, mert nem számítok arra, hogy könyvemnek mindenki, - ráadásul sorrendben- minden egyes részét elolvassa, a szöveg számos ismétlést, és ugyanakkor a más részekre való utalást tartalmaz. Mindig van egy hely, ahol a kérdéses, kevéssé ismert, nehezen elképzelhető fogalmat részletesen, összefüggéseiben ismertetem, de mindenhol, ahol még szóba kerül a kérdéses fogalom, röviden ismertetem a lényegét, és utalok arra a helyre, ahol részletesen lehet olvasni róla.

Előre is köszönöm érdeklődésüket: a szerző.

A könyv itt érhető el: http://www.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fwww.permakultura.hu%2Fdoc%2Fbaji_bela_onellato_gazdalkodas_permakultura.docx&h=EAQFrU6lP

Kép forrása: http://okofaluszervezes.blog.hu/tags/baji_b%C3%A9la

TOP 5