Tejfogyasztási szokásainkat erőteljesen befolyásolják az azzal kapcsolatos tévhitek. Egy felmérés szerint a szülők és a környezet sugallta tévhitek már egészen kicsi korban rögzülnek a gyerekeknél és azokat csak nagyon nehezen lehet megváltoztatni. Vagyis felnőttkorban sokan azért nem fogyasztanak elegendő tejterméket, mert valóban azt gondolják, a tej korántsem az egészség záloga.
Dr. Csiki Zoltán belgyógyász, gasztroenterológus, igazságügyi orvosszakértő, valamint nagy Anikó dietetikus segítségével vettük sorra a legtipikusabb tévhiteket:
Többféle elképzelés is napvilágot látott már a tej és a legkülönfélébb gyulladások kialakulása között. Ezek közül azonban szerencsére egyik sem igaz. Vagyis a tej nem okoz szívizomgyulladást, sem ízületi gyulladást, és nincs szerepe a cukorbetegség kialakulásában sem.
Tévhit: A boltban kapható tej vízzel van hígítva
Csak arra a dobozra írhatja rá a gyártó, hogy tej, amely valóban csak és kizárólag tejet tartalmaz. Nem hígíthatják vízzel és nem vonhatják ki annak értékes összetevőit sem.
Tévhit: A tartós tejben tartósítószer van
A tartós tej azért maradhat sokáig friss, mert a tejüzemekben egy speciális eljárással (UHT - ultra high temperature treated) kezelik a tejet. UHT hőkezelés során a tejet nagyon rövid időre (2-3 másodpercre) felhevítik, nagyjából 135-137 Celsius-fokra. Ezután gyorsan lehűtik és aszeptikus, azaz fertőző anyagoktól mentes környezetben aszeptikus csomagolásba töltik. Így az összes mikroorganizmus elpusztul.
Tévhit: Aki tejcukorérzékeny, az semmilyen tejterméket nem fogyaszthat
Nem igaz. A tejcukorérzékenyek közül sokan kis mennyiségű tejcukrot fogyaszthatnak, mert az még nem okoz panaszokat. A tejtermékek feldolgozása során számos terméknek természetesen csökken a laktóztartalma, hiszen a felhasznált mikroorganizmusok elbontják azt (például joghurt, kefír). Vannak olyan termékek, például kemény sajtok, melyek egyáltalán nem tartalmaznak laktózt, a hosszas érlelés miatt. Másrészt ma már széles körű azoknak a tejtermékeknek a sora is, amelyeket kifejezetten laktózérzékenyek számára gyártanak.
Tévhit: A tejben rengeteg gyógyszermaradvány van
A tejet a tehenészetekből a tejüzemekbe való beszállítása során körültekintő és nagyon szakszerű vizsgálatnak vetik alá. Ennek egyik eleme speciális: kifejezetten a gyógyszermaradványokra (antibiotikumra) fókuszál. Kizárt, hogy gyógyszermaradvánnyal szennyezett tej kerülhessen az asztalra. Már a tejüzem kapujából visszafordítják azt a kamiont, amely "szennyezett" tejet szállít. Mindezzel a gazdaságok is tisztában vannak, a beteg, a kezelés alatt lévő állatokat szeparált körülmények között tartják, azok tejét nem vegyítik az egészséges állatok tejével. Eszük ágában sincs a napi több ezer liter egészséges tej sorsát kockára tenni néhány liter szennyezett tej eladása érdekében.
Tévhit: A tej fogyasztása csak gyerekeknek ajánlott
A tej élettani jelentősége ismert. Rengeteg olyan ásványi anyag forrása, amely a felnőtt és az idős emberek számára is nélkülözhetetlen. Ilyen például a csontritkulás megelőzésében nélkülözhetetlen szerepet játszó kalcium. Ugyanakkor a tej valóban a gyermekkorban az egyik legfontosabb táplálék, hiszen kalciumtartalma mellett a fehérje, a D-vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor optimális arányban kizárólag a tejben található meg együtt.
Tévhit: A tej hizlal
A tej az egyik legideálisabb eleme lehet a táplálkozásnak, sőt sok diétának is. Egy friss kutatás alapján kiderült, hogy a tejben egy olyan anyag található (nikotinamid-ribozid nevű vegyület), amely serkenti az anyagcserét, mi több, lassítja a sejtek öregedését. Az egereken végzett kísérletek során azoknak az egereknek a szervezete, amelyek nagy dózisban kaptak nikotinamid-ribozidot, még emelt zsírtartalmú táplálkozás mellett is több zsírt égettek el, mint társaik. Jelenleg a humánkísérletek zajlanak, és ha mindez az emberekre vonatkoztatva is igaz, akkor a tej új, jelentős szerepben tündökölhet fel!
Tévhit: A laktózmentes tejből kivonják a laktózt
Szó sincs róla, teljesen más az eljárás: natúr tejhez béta-galaktozidáz enzimet adnak, amely a tejben lévő tejcukrot glükózra és galaktózra bontja. Az eljárás végén, a végterméknek 100 grammonként kevesebb mint 0,1% tejcukrot szabad csupán tartalmaznia. Jogszabályi előírás alapján csak ettől az értéktől nevezhető laktózmentesnek a tej.