Fő tartalom átugrása

Szarvmentes „biztonsági” tehenet próbálnak genetikusan kitenyészteni brit kutatók Nagy-Britanniában.

Szarvmentes „biztonsági” tehenet próbálnak genetikusan kitenyészteni brit kutatók, hogy kevesebb legyen a baleset és hogy ne kelljen fájdalmas eljárással megfosztani ifjú korukban a marhákat szarvkezdeményeiktől, ugyanakkor ne csökkenjen tejhozamuk.

Nagy-Britanniában továbbra is a marha a legveszélyesebb jószág: az utóbbi három évben öt mezőgazdasági munkást ölt meg és 91-et sebesített meg. „Civilek” közül két emberrel végeztek tehenek, 17-nek pedig sérüléseket okoztak.

Az ember és a marha is jól járna

Amennyiben sikerülne szarvmentes marhafajtát genetikai állománymódosítással kitenyészteni, akkor a szarvak okozta balesetek megszűnnének, és a marhák is jobban járnának, mert nem kellene elszenvedniük ifjúkorukban, hogy kiégessék szarvbimbóikat. Ezt ugyan érzéstelenítéssel művelik a szakemberek, ám a szer hatásának elmúltával az állatnak még mindig komoly fájdalmai vannak. A brit kísérletezés Holstein marhákkal folyik és amerikai együttműködéssel: Scott Fahrenkrug, a Minnesotai Egyetem genetikusa segít a próbálkozásban.

Nagy-Britanniában 1,8 millió tejmarha van, 95 százalékuk Holstein fajtájú. A sok évtizedes tudatos tenyésztésnek, nemesítésnek köszönhetően tejhozamuk évi 10 ezer liter, tízszerese a „természetesnek”. Próbálták őket hagyományos tenyésztéssel szarvmentessé tenni a természetes módon szarvtalan Aberdeen Angus skót húsmarhafajtával keresztezve, ám ezt megsínylette a tejhozam.

A genetikai módszer sokkal kifinomultabb. Fahrenkrug egy Angus marha DNS-éből csakis azt a részletet emelte ki, amely a szarvnövekedés elnyomásáért felel, és beillesztette egy Holstein bika sejtjeibe. „Már több millió módosított sejtünk van. A következő lépésben 40 embrióba juttatunk ezekből klónozási technológiával, és az embriókat beültetjük tehenekbe” – idézte a The Daily Telegraph című lap az amerikai genetikust.

Forrás: http://mno.hu/tudomany/megfosztanak-gyilkos-szarvuktol-a-teheneket-1158076

Kép forrása: http://www.agroinform.com/aktualis/-Szarvmentes-%5Cbiztonsagi%5C-tehenet-probalnak-genetikusan-kitenyeszteni/20130501-21113/

TOP 5