Fő tartalom átugrása

Az egyik legnépszerűbb és legcsinosabb sportoló nagyon odafigyel arra, mit visz be a szervezetébe. Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó maga is elismerte, korábban sokszor volt kisebb sérülése, de maga sem gondolta, hogy mindez az étkezésére vezethető vissza. Négy-öt éve kezdett tudatosan foglalkozni a táplálkozásával, és az elmúlt években sokat változtatott az étrendjén, ennek köszönhetően kevesebb gondja akadt a szervezetével is.

Korábban előfordult, hogy egy sérülésre kapott gyulladáscsökkentőtől a gyomra kikészült, így nem tudott kellő mennyiségű és minőségű táplálékot bevinni a kőkemény munkával járó felkészülés alatt. Áttért a glutén-mentes táplálkozásra, tejterméket sem nagyon fogyaszt, pedig nagyon szereti a tejtermékeket. Azonban változtatnia kellett, hogy teljesen rendbe jöjjön.

Gyomrunk roppant érzékeny műszer, ezért nagyon kell rá vigyáznunk. Éppen ezért én nem nagyon eszem forró és fűszeres ételeket, hiszen ezek könnyen kikészíthetik a nyálkahártyát és könnyen begyulladhat - mondta a harmincegyszeres világbajnok.

Mióta ügyelek a táplálkozásra, azt tudom mondani, hogy nem ragaszkodom túlzottan kötötten a szabályokhoz, inkább próbálom azt követni, ami rám vonatkozóan bejön. Főleg versenyidőszakban figyelek oda arra, hogy mit és hogyan eszem, nagyon fontosnak tartom, hogy milyen üzemanyaggal indul neki az ember a napoknak, de, ha megengedhető, néha bűnözök is - mondta korábban.

Nincs azon a véleményen, hogy állandóan sanyargatni kéne magát, és a tiltott ételekre rá se szabad nézni, néha meg lehet szegni a szabályokat, csak amikor ott van az ideje, akkor teljes mértékben oda kell figyelni erre az üzemanyagra.

A napját egy speciális reggelivel kezdi, amitől nagyon jól érzi magát. Nagyon ügyel arra, hogy napközben is olyan dolgokat egyen, melyek nem terhelik le az emésztését, azaz igyekszik gyorsan lebomló szénhidrátokat bevinni a szervezetébe. Úgy tartja, ha beviszünk a szervezetünkbe valamit, akkor abban maximálisan meg kell, hogy bízzunk.

fotó:nlcafe.hu

Forrás: http://www.biovonal.hu/hir/kovacs-katalin-szerint-a-gyomrunk-roppant-erzekeny-muszer/