Fő tartalom átugrása

A mangalica egy Magyarországon őshonos disznófajta, mely bár az utóbbi években nagy népszerűségnek örvend, ennek ellenére még mindig nem készült a használatára épülő szakácskönyv. 

Ebben a hiánypótló kötetben egy részletes tanulmány mutatja be a fajta történetét és sajátosságait (a tanulmány szerzője a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke, Tóth Péter).

A kötet második felében a legjobb magyar éttermek szakácsai mutatják meg, mit készítenek mangalicából – mégpedig úgy, hogy az a bárki számára követhető legyen.

Én a nyár utolsó heteiben értesültem a kiadvány előkészületeiről, mikor Szigetmonostoron, a Rosinantéban kerestem egy kis nyugalmat és a városi kánikulánál hűvösebb levegőt.

(Ezt a helyet jó szívvel ajánlom mindenkinek, télen-nyáron: ide akár néhány órára is „el lehet menni szabadságra”. Csodás környezet az erdő szélén, csend, nyugalom, medence, szauna, jacuzzi – és mindenekelőtt FANTASZTIKUS ételek segítenek a regenerálódásban. És a kedves törődésről még nem is beszéltem…)

Szóval, miután kissé kókadtan megérkeztem, elém tettek egy háromrétegű csokoládé csodát „élesztőnek” – és nem hibáztak: mindjárt jobban lettem. Ekkor tudtam meg nagy titkosan, hogy készül egy mangalica ételekre épülő szakácskönyv, és a Rosinante séfje, Gál Zsolt (akit a Finománia főzőkurzusok látogatói már jól ismernek) is készített benne egy háromfogásos menüt: az ehhez tartozó desszertet kóstolhattam meg.

Most, hogy vége a titkolózásnak, remélem, hamarosan végigehetem az egészet. Egy azonban biztos: az ünnepek során egy-két dolgot megfőzök belőle!

(Szerkesztő megjegyzése: Mi pedig ajánljuk ezt a kötetet karácsonyi ajándéknak. Biztos a siker!)

Forrás: http://ketcicakonyhaja.blog.hu/2012/12/16/mangalica_es_csokolade

TOP 5