Állatvédelmi okokból hamarosan mindenhol kötelezően csak gázzal lehet elkábítani a tyúkokat az uniós vágóhidakon. Ez milliárdos beruházást igényelne a magyar baromfitartóktól, de annyira nem vagyunk felkészülve rá, hogy még egy ilyen üzem sincs az országban, holott januártól már kötelező lehet.
Brazília eközben jelentős támogatást küldött a saját vágóhídjainak, a termelők azt akarják elérni, hogy büntessék meg őket.
A tojótyúkok ketreccseréjeután újabb milliárdos, a termelés hatékonyságán nem javító beruházásra kényszerül a hazai baromfiipar - kérdés, mikor. Az Európai Bizottság határozata szerint 2013. január elsejétől az unió vágóhídjain a gázos kábítást kell alkalmazni, erre a magyar termelők viszont nem készültek fel, nincs is olyan üzem, amely erre alkalmas lenne.
Itthon túlnyomórészt árammal végzik az állatok vágás előtti elkábítását - mondta a Napi Gazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke. Közben a legnagyobb versenytárs német, holland és dán vágóhidak 65-70 százaléka már alkalmazza a technológiát.
Majd megint haladékot kérünk?
Ha az unió kötelezővé teszi az alkalmazást, pár éves haladékot kell kérnie a magyar ágazatnak. A technológiai átállás iparági szinten milliárdos nagyságrendű beruházást igényel, ugyanis nem csupán a kábítósoron kellene új berendezéseket telepíteni, az állatokat fogadó teret és a vágótér egyes részeit is át kellene alakítani. A Gallicoop esetében ez nagyjából 400 millió forintot igényelne - mondta a Napi Gazdaságnak Erdélyi István vezérigazgató. A beruházásoktól értelemszerűen a tojás és a tyúkhús is drágulhat, hiszen több, vagy jobb minőségű ettől nem lesz egyik termék sem.
Ellentmondásos az EU gyakorlata?
Kérdéses, hogy miután év elején a megfelelő tyúkketrecekre való átállás okozott problémát a gazdáknak, most, ilyen rövid idő alatt hogy lehet majd megfelelni az új uniós szabálynak. Az uniós döntéshozatalt ugyanis általában inkább a lassúságáért szokták kritizálni, hisz egy-egy új szabály elfogadása évekbe is telhet, mire átültetésre kerül a tagállami gyakorlatba. Jelenleg azonban pont az a probléma, hogy nagyon kevés időt hagyott az unió a jogszerű gyakorlat kialakítására, így nyilvánvaló, hogy esély sincs január 1-ig az új norma beveztésére az agráriumba. Legfeljebb csak reménykedhetünk, hogy még kérhetünk akár egy utolsó utáni haladékot is, míg megfelelünk az uniós jogszabálynak.
Az egész uniónak kéne fellépnie a támogatások ellen
A magyar baromfiiparnak (vele együtt a teljes uniós ágazatnak) nem csak a gázos technológia okoz fejfájást. A világ egyik legnagyobb exportőre, Brazília nemrégiben a vágóhídi termelés 5 milliárd dolláros támogatásáról döntött.
Ez visszaszámolva élőállat-kilogrammonként 0,2 euró, vagyis 55-60 forint támogatást jelent, ami a jelen tőkehiányos és takarmánydrágulással, fogyasztás-visszaesésessel sújtott helyzetben behozhatatlan előnyt jelent a brazil cégeknek - mondta Csorbai Attila. Az Európai Baromfi-feldolgozók Szövetsége legutóbbi nápolyi ülésén a tagok ismét az unió beavatkozását sürgették.
Egyúttal felvetették azt is, hogy az EU-nak meg kellene vizsgálnia, hogy ezzel a támogatással Brazília megsértette-e a közösséggel kötött szabadkereskedelmi megállapodás irányelveit, és ha ez bebizonyosodik, kvótamegvonással büntesse az országot. De persze könnyen kiegyeznének azzal is, ha nekik is adnának ilyen nagyságrendű támogatást.
Forrás: http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/01/gazositani_kell_a_tyukokat/