Nem hittem volna, hogy egy ketchup tud nekem annyira ízleni, hogy megosszam receptjét a nagyérdeművel. A szomszéd Ani néni ketchupja azonban meghódította a családot. Garantálom, hogy bármelyik olasz szakács örömmel kenné a pizzájára, persze csak alapnak, mert egy vérbeli “Csizma-lakó” sosem eszi ketchuppal a pizzát!
Korábban éves ketchup fogyasztásunk nem haladta meg az egy flakont. Az elmúlt időszakban azonban egyre többször vetemedek házi pizzasütésre és így előtérbe került a házi piazzaszósz és egyben ketchup előállítás kérdése. Bevallom, volt már egy próbálkozásom, aminek eredménye – finoman szólva – nem gazdagította a konyhámban átélt kulináris élvezetek sorát.
Korábban paradicsomot csak lének tettünk el. Eszter paradicsom lekvárjának azonban nem tudtam ellenállni, így idén abból is került néhány üveggel a kamra polcaira. A receptet Nagymama házát megidézve című interjúnk végén találjátok! A napokban pedig koraőszi ajándékként, a napsugarakban boldogan sütkérező paradicsomjaim kerültek konyhakés alá és ketchup készült belőlük, nem is akármilyen…
(Házi kezchupot különben azért is érdemes készíteni, mert a bolti gagyikban szinte mindben van tartósítószer, arról meg inkább ne is ejtsünk szót, milyen alapanyagokból készül. A bio változatok ugyan finomak, de igen drágák, ezért ha megfelelő alapanyagokból szeretnénk ketcupot, nekünk kell neki állni...)
És most jöjjön az a bizonyos Ani néni féle recept:
Hozzávalók:
2 kg paradicsom, 50 dkg alma, 50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa és gyökér), 2-3 db paprika (fehér), 5 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál köménymag, 25 dkg cukor, 5 dkg mustármag, 1 dkg szemes bors, 1 dkg őrölt gyömbér, 2 db babérlevél, 2-3 db szegfűbors, 2 dl 10 %-os ételecet, 3 evőkanál só
Elkészítés:
Az apróra vágott zöldségeket és gyümölcsöt a fűszerekkel összekeverjük és egy éjszakán át állni hagyjuk. Másnap puhára főzzük és átpasszírozzuk. Ezt követően beleöntjük az ecetet majd újra felforraljuk és üvegekbe töltjük. Szárazdunsztban hűtjük ki és irány a kamra.
Tudtad?
Vannak országok, így például Spanyolország is, ahol a paradicsom a gyümölcsök közé tartozik, nem pedig zöldségként tartják számon.
Szerző: Petrik Ida ( 83 írása olvasható az oldalon.)Az oldal egyik alapítójaként és a balaton-felvidéki vidéki életet mindennap gyakorlóként igyekszem cikkeimmel hozzájárulni a Magazin sokszínűségéhez.
Forrás: http://videkielet.hu/blog/eleskamra/a-szomszed-ketchupja-mindig-pirosabb
Kép forrása: http://szekimama.blogspot.hu/2011/08/hazi-ketchup.html