A magyar étkezési szokásokra jellemző a fűszeres, csípős ételek fogyasztása, és a túlzott só használata. Persze, ha szeretjük a fűszeres ételeket, ne mondjunk le róluk, inkább készítsük el házi ételízesítőnket egészséges alapanyagokból!
A készen kapható fűszerkeverékek általában nagy népszerűségnek örvendenek a háziasszonyok körében, miért is ne? Hiszen finomak, ízletesek lesznek tőle az ételek, és nem kell többféle fűszert megvenni, tárolni és főképp az ételbe tenni, mert a fűszerkeverék mindezt egyben nyújtja nekünk.
Fő az egészség
Persze a kényelmi szempontok mai rohanó világunkban fontosak, de nem biztos, hogy minden esetben. Hiszen az ételek sokszor nem éppen a fűszereknek, hanem a benne használt ízfokozóknak köszönhetően olyan ízletesek, ráadásul nagy részüket só alkotja, melyek túlzott bevitele igen sok betegség előidézője lehet.
Családi program
Érdemes tehát egy kis időt szánni a házi ételízesítők elkészítésére. Nyáron minden alapanyag könnyen és jó árban beszerezhető, a gyerekekkel vagy éppen nagymamával, édesanyával, esetleg a barátnőkkel összefogva és elkészítve, pedig igazán jó kis program kerekedhet belőle. Hogy a munkamegosztás teljes legyen, Önök kezdjék a piacon a vásárlással, mi már elkészítettük a legnépszerűbb ételízesítők receptjeit! Lássunk munkához!
Házi készítésű ételízesítő
Elkészítési idő: 25 perc
Hozzávalók:
1 dl szűz olívaolaj
1 aprított vöröshagyma
2 gerezd áttört fokhagyma
1 teáskanál őrölt kurkuma
fél kg reszelt sárgarépa
fél kg reszelt fehérrépa
fél kg reszelt zeller
5 dkg apróra vágott aszalt paradicsom
1 evőkanál vágott petrezselyem
só, bors
Az olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, a kurkumát, a reszelt zöldségeket, az aszalt paradicsomot, a petrezselymet és a sót, borsot. Tíz percig kevergetve pároljuk, majd kihűtjük. A hűtőszekrényben eláll pár napig, de kis adagokban mélyhűtőbe is tehető. Legalább 10-15 alkalomra elegendő mennyiség. Egy másik megoldás, ha a darált zöldségeket a napon, vagy aszalógépben, esetleg sütőben megszárítjuk.
Házi paprikakrém, Elkészítési idő: 40-45 perc
Hozzávalók kb. 3 kis üveghez:
- 1,5 kg kápia paprika, csíkokra vágva
- 2 evőkanál só
- 3+3 evőkanál szűz olívaolaj
A paprikát 3 evőkanál olajon addig pároljuk, amíg megpuhul. Ezután sózzuk, majd botmixerrel pürésítjük. Ezt követően kiadagoljuk az üvegekbe, a tetejére 1-1 evőkanál olívaolajat teszünk, majd lezárjuk, és kihűtjük. Hűvös helyen vagy a hűtőben néhány hónapig eláll. Ha csípőset szeretnénk készíteni, tegyünk hozzá néhány csípős paprikát.
Provance-i fűszerkeverék, Hozzávalók:
- 1-1 marék oregánó, kakukkfű, bazsalikom
- fél marék rozmaring és levendula
A fűszernövényekről szedjük le a leveleket, tegyük egy tálcára, és hagyjuk a napon teljesen kiszáradni. Ezt követően törjük össze, bár ahogy elkezdjük összeszedni, önmagától eltörnek, ha jól kiszáradtak. Keverjük az egészet alaposan össze, majd tegyük üvegekbe. Száraz, hűvös helyen sokáig eláll.
Forrás: http://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/eteleink_sava-borsa/20120727102613