Skip to main content

 

A Daimler az év elején állt elő a teljesen autonóm, a városi élethez igazodó járművekből álló gépkocsi-megosztó rendszer ötletével.

A vállalat úgy tűnik nem beszélt a levegőbe, ugyanis a frankfurti autóbörzén már be kívánja mutatni a Smart EQ Fortwo koncepcióját.

hirdetés

Az EQ Fortwo egy ötfokozatú váltóval szerelt, teljesen önvezető jármű, amiben nincs kormánykerék, sem pedig pedálok. A kocsit egy alkalmazáson keresztül lehet majd az adott címre hívni.

Erre hagyunk egy kis időt. Tehát amellett, hogy a szabad járműveket bárhol meg lehet állítani,

egy app segítségével oda is hívható hozzánk a kocsi.  

Bárhova, ahol tartózkodunk. A jármű státuszáról – mármint, hogy éppen foglalt, vagy szabad - a kocsi első részére helyezett információs panel tájékoztatja a majd környezetet.

A két személy kényelmét biztosító apróság ajtaja a hátsó tengely felé nyílik, odabent egy nagyméretű képernyő található, ami az utasok érdeklődési köréhez igazított tartalommal kedveskedik.

A járművet telefonnal vagy hangvezérléssel is lehet majd irányítani/utasítani; a rendszer az útvonal függvényében útitársakat is javasol.

A Daimler szerint egyébként a Smart Vision EQ Fortwo megoldás lehet a városi mobilitás fenntartására. A jármű teljesen autómata, elektromos, maximális kommunikációs képességekkel, barátságos és mindenki számára elérhető, kezelhető lesz.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Nyitókép: Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars

TOP 5