Skip to main content

 

Már tömegjárműként forgalmaznák a vezető nélküli autót 2021-re a Ford vezérigazgatója, Mark Fields keddi bejelentése szerint.

Mark Fields reményei szerint a Ford átveszi az ilyen típusú autók gyártásában a vezető szerepet a világpiacon. Az autót – amelyben nem lesz sem gáz-, sem fékpedál, sem kormány – a vezető nélküli taxiszolgáltatásokban alkalmazhatják majd.

hirdetés

Fields utalt arra is, hogy a Fordnál arra számítanak: a taxis piacot az ilyen szolgáltatások uralják majd a következő évtizedben.

A vezető nélküli autók térhódításának legalább akkora hatása lesz a társadalomra, mint száz évvel ezelőtt a Ford futószalagos összeszerelő üzemeinek volt” – jelentette ki.

Az autómárka ezzel a szintén a vezető nélküli autók gyártásába befektető Google, az Apple és a BMW konkurense lesz.

Az óriáscég egyúttal újabb beruházásokat jelentett be: befektet a Baidu kínai internetes keresőportálba, és megduplázza tevékenységét a Szilícium-völgyben.

A cégvezető az év elején az Origónak adott interjújában már beszélt arról, hogy az idén 113 éves vállalatnál

hogyan tolódik el a hangsúly az autógyártásról a mobilitás felé,

illetve mennyi lehetőséget látnak a technológia fejlődésében.

Szót ejtett továbbá arról is, milyen sokrétűen könnyítheti meg az életünket a sofőr nélküli digitális autó.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás

TOP 5