
A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
A globális felmelegedés hatására a következő évtizedekben egyre több európai reptér kényszerülhet arra, hogy kevesebb utast szállítson.
A Readingi Egyetem kutatói 30 európai repülőtér adatait elemezték, és azt vizsgálták, miként hat a forróbb levegő a repülőgépek felszállási teljesítményére.
A melegebb levegő ugyanis kevésbé sűrű, így a gépek számára nehezebb elegendő felhajtóerőt generálniuk a biztonságos felszálláshoz.
A kutatás, amely az Aerospace című tudományos folyóiratban jelent meg, az Airbus A320-as típusra fókuszált – ez az egyik leggyakrabban használt repülőgép Európában a rövid- és középtávú járatokon. Az előrejelzések szerint a 2060-as évekre több kisebb kifutópályával rendelkező reptéren is szükség lehet arra, hogy a repülőgépek nyaranta akár 10 utassal kevesebbel induljanak el.
Dr. Jonny Williams, a kutatás vezetője úgy fogalmazott: - „A világ melegedése világszerte hatással van emberekre és vállalkozásokra. Most azt is megmutatjuk, hogyan emelheti ez meg a nyaralások költségeit. Ha Spanyolországba, Olaszországba vagy Görögországba repülünk, a jegyárak emelkedhetnek, mert a gépek kevesebb utast tudnak szállítani.”
„A forró nyári napok, amikor egyes reptereken csökkenteni kell a gépek súlyát, egyre gyakoribbá válnak. Míg korábban egy nyári szezonban talán egyetlen ilyen nap volt, a 2060-as évekre ez heti 3–4 alkalommal is előfordulhat.”
„A repülést gyakran hozzák összefüggésbe az üvegházhatású gázok kibocsátásával, de ez az iparág maga is szenved a klímaváltozás következményeitől.”
Nehézségek a Földközi-tenger partján
A vizsgált repülőterek közül négy kiemelten népszerű mediterrán úti cél esetében lehet a legnagyobb a probléma:
- Chios (Görögország)
- Pantelleria (Olaszország)
- Róma Ciampino repülőtere (Olaszország)
- San Sebastian (Spanyolország)
Ezek a repterek viszonylag rövid kifutópályával rendelkeznek, így a légitársaságok nem tudják teljesen kihasználni a repülőgépek gyártó által engedélyezett maximális felszállósúlyát. A jövőben várható gyakoribb hőhullámok csak súlyosbítják a helyzetet, tovább csökkentve a lehetséges utasszámot és ezzel együtt a járatok jövedelmezőségét is.
Bár a nagyobb repülőterek – például a londoni Heathrow vagy Gatwick – hosszabb kifutóikkal továbbra is képesek lehetnek kiszolgálni az A320-asokat még extrém hőségben is, a nagyobb gépek, mint például az Airbus A380, már ott is gondot okozhatnak.
A kihívás azonban nem csupán az utaslétszám csökkentésében merül ki. Előfordulhat, hogy a légitársaságok kénytelenek lesznek járataikat a nap hűvösebb időszakaira áthelyezni, emellett a kifutópályák burkolatának gyorsabb elhasználódása miatt gyakoribb karbantartásra is szükség lehet. A kutatók kiemelik: ha a világ fenntarthatóbb klímapolitikai utat választ, ezek a hatások mérsékelhetők lennének. Ellenkező esetben – ha a kibocsátások magas szinten maradnak – a helyzet jelentősen romolhat.
A jövőbeli vizsgálatok arra is ki fognak térni, milyen szerepet játszanak a páratartalom, illetve a szélirány változásai a repülőgépek felszállási teljesítményében.
Kapcsolódó anyagok:
Döbbenetes, mekkora a magánrepülőgépek szén-dioxid kibocsátása
A légi közlekedés teljesen karbonsemlegessé válhat?
57 cég bocsátja ki a szén-dioxid nagy részét egy tanulmány szerint
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by István from Pixabay