Skip to main content

 

2500 kutató nyílt levelet írt az Európai Parlamentnek, amiben arra kérik a képviselőket, hogy azonnal vizsgálják felül az unió agrárpolitikáját, mivel az ipari jellegű mezőgazdaság komoly hatással van a kontinens élővilágára.

Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül az EU-s adófizetők közel 60 milliárd euróval járulnak hozzá az unió agrártevékenységéhez, de a levél szerint ennek nagy része az intenzív és nagyüzemi gazdaságok működését támogatja, ami hozzájárul a természeti sokféleség és az élőhelyek változatosságának csökkenéséhez, a környezeti erőforrások: a levegő, az ivóvíz és a talaj túlzott használatához és elszennyezéséhez, illetve a klímaválság elmélyítéséhez.

Felhívják a figyelmet, hogy Európában a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő madárfajok populációi 1980 és 2015 közötti több mint 55 százalékos csökkenést mutatnak, míg a német természetvédelmi területek rovarbiomasszája 27 év alatt 76 százalékkal csökkent.

A kutatók egyetértenek, hogy ennek a mezőgazdaság iparosodása és törtetése az oka, és attól tartanak, hogy ha nem áll be változás, a megmaradt populációk is a kihalás szélére kerülhetnek.

Magyarországon is hasonló tendencia tapasztalható. 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei az MMM (Mindennapi Madaraink Monitoringja) nevű program keretében 1999 óta követik nyomon a hazai fészkelő madárállományok helyzetét.

Azt tapasztalták, hogy az uniós csatlakozás, azaz a KAP-források megjelenése óta a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő gyakori madárfajok 62 százalékának csökkent az állománya, átlagosan 25 százalékkal.

Halpern Bálint, az MME programvezetője és az Európai Herpetológiai Társaság Természetvédelmi Tanácsának vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a jelenség megfigyelhető a nyílt levelet aláíró szervezetek által képviselt fajcsoportoknál is: a lepkéknél (rovaroknál), kétéltűeknél-hüllőknél, emlősöknél.

Az ipari mezőgazdaság terjedésével egyre több helyen használnak növényvédőszereket, műtrágyát, valamint a nagy területeket rövid idő alatt átalakítani képes nagy teljesítményű gépeket. A levélben azt írják, hogy az iparszerű művelés révén kialakuló kiterjedt, homogén táblák

AZ ÉV NAGY RÉSZÉBEN TÁPLÁLÉK ÉS BÚVÓHELY NÉLKÜLI "SIVATAGKÉNT" FUNKCIONÁLNAK.

Halpern azt mondja, hogy ha komolyan gondolkodunk a természeti értékek megőrzésről, akkor a KAP jelentős reformjára lesz szükség, ami nem tűr halasztást.

 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

 

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5