“Manapság lépten-nyomon hallok olyan kijelentéseket az ismerőseimtől, hogy mennyire depressziósnak érzik magukat, milyen depis az időjárás és ehhez hasonlók. Másnap pedig már azt látom, hogy önfeledten nevetnek, és boldogok.

Felelőtlenül dobálóznak ezzel a szóval. Rávetítik az egyszerű szomorúságra, ami egy átmeneti, múló állapot. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen érzés valójában ebben a betegségben szenvedni, hogy mennyire nehéz egyáltalán túlélni így a mindennapokat. Én sajnos pontosan tudom, hisz ebben élek.

Sorstársaimnak azt javaslom, ne vegyék félvállról a dolgot, ha segítségre van szükségük, vegyenek részt a Swan Lake Központ depressziót kezelő terápiáján, mert ebből egyedül sajnos nem lehet kilábalni.

Hogyan telik egy átlagos napom?

Már reggelente úgy kelek fel, hogy ennek a napnak sincs semmi értelme, mert úgysem fog velem történni semmiféle pozitív dolog. Fáradt vagyok, hisz régóta nem alszom jól, éjjelente mindenfélén zakatol az agyam, a gondolataim nem hagynak nyugodni.

Emiatt nem mondhatnám, hogy kirobbanó formában lennék, levertnek érzem magam, nincs energiám, csak tengek-lengek. Persze eljárok dolgozni, de igazából már a munkámban sem lelek örömet, pedig valaha szerettem.

Csakhogy nagyon nehéz úgy, hogy nem tudok rendesen koncentrálni, hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy legalább egy kicsit a feladataimra tudjak összpontosítani, és egyébként is rossz a kedvem, nem is érdekel már az egész. Csak azért dolgozom, hogy ki tudjam fizetni a számláimat, és ne haljak éhen. Bár talán a létezésemnek sincs semmi értelme.

Munka után többnyire otthon üldögélek magányosan, és csak nézek ki a fejemből. Persze eljárhatnék mondjuk sportolni, de minek? Semmi kedvem sincs hozzá, és egyébként is minek erőltessem meg magam? Utálok a tükörbe nézni, és azon, hogy csúnya vagyok, a mozgás sem segít.

A boldogság már messze jár…

Ha jobban belengondolok, már nem is emlékszem arra, mikor éreztem magam utoljára boldognak, vagy csak mikor nevettem egy igazán jóízűt. Biztos nem mostanában volt. Hisz nincs minek örüljek, az egész életem egy csődtömeg, egy magányos lúzer vagyok, nem csoda, ha kerülnek az emberek. Mégis ki akarna magának egy ilyen partnert vagy barátot, mint én? Bennem nincs semmi szeretnivaló.

Meglehetősen bosszant, amikor mások sajnálkozva vagy félig viccelődve állítják, hogy ők biztosan depressziósak, mert épp rossz napjuk van. A kettőnek köze sincs egymáshoz! Bárcsak nekem is annyi lenne pusztán a bajom, hogy néha akadnak rosszabb időszakaim. De nem, én ebben élek, és már azt felejtettem el szinte teljesen, hogy milyen az, amikor az ember boldog és elégedett.

Nem érzem jól magam a bőrömben

A lelki szenvedésem mellett testileg sem vagyok jól: nagyon sokat fáj a fejem, olykor erős szédülés kap el, folyton fáradt vagyok, és mivel a bánatomat gyakran fojtom evésbe, ezért egyre jobban hízok is.

Néha eszembe jut, hogy talán nincs is már értelme az életemnek, megváltás lenne távozni erről a világról. Nem hiszem, hogy pont én hiányoznék majd bárkinek is…”

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)