Végre szabad vagyok, önellátásra törekvő biogazdaságot építünk...

A nagymarosi piacon járva-kelve tűnt fel egy lány, aki nem a megszokott gyöngyékszereket árulja… Íme, a mit és miért, valamint a mikéntje a történetnek… Tóth Emesével beszélgettünk.

K.G.: Környékbeli vagy?

Tóth Emese.: Kismaroson élek a párommal, a János hegyen. Egy ideig kétlaki voltam, a hét nagyobbik részét Kismaroson, a kisebbiket Budapesten töltöttem, hétköznaponként ingázva a budapesti munka miatt. Most már ennek vége, teljesen kismarosi lettem. Nagyon szeretek itt élni. Az a rész ahol lakunk üdülőövezet, állandó lakos nagyon kevés van, úgyhogy számomra ez a béke és nyugalom szigete, itt mindig fel tudok töltődni.

K.G.: Hobbi-e az ékszerkészítés, vagy hivatás, vagy egy másik tevékenységből alakult ki?

T.E.: Már hivatássá vált. Korábban sok évig a közigazgatásban dolgoztam, de mindig tudtam, hogy az nem az az irány amerre tartani szeretnék, rendesen ki is lógtam a többiek közül. Aztán jött az ékszerkészítés és éreztem, hogy ez az amivel igazán szeretnék foglalkozni. Mikor elküldtek a hivatalból, nem is tudtam, hogy örüljek-e mert végre szabad vagyok, és azzal foglalkozhatok amivel igazán szeretnék, vagy szomorkodjak mert vége a „biztos megélhetésnek”. Így utólag azt mondhatom, ennél jobb nem is történhetett volna velem, mert magamtól nem biztos, hogy lett volna bátorságom meghozni egy nagy döntést.

K.G.: Honnan az ötlet, hogy újrahasznosított anyagokból készüljenek az ékszerek?

T.E.: Kismaroson egy önellátás felé egyre inkább törekvő kis biogazdaság létrehozásán dolgozunk a párommal, így egyre fontosabbá vált számomra az, hogy a környezetünket minél kevésbé terhelő életet éljek. Hiszek abban, hogy minél nagyobb harmóniában él az ember a természettel, annál minőségibb életet élhet, sőt csak így lehet olyan élete, amit igazán annak lehet nevezni. Saját magam is szembesültem azzal, hogy mennyi hulladék vagy legalábbis annak látszó dolog keletkezik egy háztartásban, így egyre inkább megpróbáltam újrahasznosított alapanyagokból valami mást, szebbet, jobbat létrehozni. Olyan dolgokat véve alapul, amit az emberek nagy része egy laza mozdulattal dob a szemétre, holott még rengeteg új funkciót találhatunk nekik, ráadásul mindezt egyedi, új ötletekkel, amikkel megszínesíthetjük, változatosabbá tehetjük a saját környezetünket és nem a tömegtermeléssel készült egyendarabokkal vesszük körbe magunkat.

K.G.: Hogyan készülnek? Kell-e valamilyen spéci műhely, eszköz, alapanyag stb.?

T.E.: Az is fantasztikus szerintem, hogy nem kellenek igazán különleges eszközök ezekhez az ékszerekhez, tárgyakhoz és az alapanyag is szinte korlátlan mennyiségben mindenkinek rendelkezésére áll. Természetesen vannak ritkább alapanyagok, de nagy öröm nekem, hogy a vásárlóim visszajárnak és elhozzák nekem otthonról például a különleges színű pet palackjaikat, a szép színű, kiürült kávékapszuláikat, stb. Úgy érzem így sikerül elérni, hogy az emberek egy kicsit nyitottabban álljanak hozzá a hulladék fogalmához és meglássák a lehetőséget egy-egy olyan dologban, amit korábban gondolkodás nélkül kidobtak volna.

K.G.: Más termékeket is készítesz-e?

T.E.: Ajándéktárgyakat is készítek újrahasznosított alapanyagokból, például régi, kidobásra szánt könyvekből sün formájú papírtartót, törött hokiütőkből faliórákat és képkereteket. Ezenkívül olvasztott üveg ékszereket is készítek.

K.G.: Mennyire éri meg árulni a nagymarosi piacon? Másütt is árusítasz?

T.E.: A nagymarosi piac egy kis ékszerdoboz volt, alapítói, a Kerek-egylet majd az Agri-Kulti valami olyat hoztak létre, ami akkor egyedülálló volt és még ma sem túl gyakori. Egy olyan közösségi teret, ahol az őstermelők, kistermelők, kézművesek kínálják a saját termelésű/készítésű áruikat, ismerősként köszöntik a vásárlókat, de nem úgy ahogy az emberek nagy része azt a hagyományos piacokon megszokta, ahol kedvesek addig amíg meg nem veszik az árut. Rendszeresen gyermekelőadásokat rendeztek, zenészeket hívtak. Sosem felejtem el amikor egyszer két népzenész fiú járta a piacot és olyan hangulatot teremtettek, hogy az árusok táncra perdültek. Itt valami teljesen más született, mint amit az eladók és a vásárlók is máshol megszoktak. Sajnos, mióta az önkormányzat átvette a piac üzemeltetését sok dolog megváltozott.

Más vásárokban is megfordulok, Budapesten a Szimplában rendezett Fullkolor design piac rendszeres résztvevője vagyok, az Art Bazaar vásárjain is megfordulok és máshová is szívesen megyek árusítani, ha időm engedi.

K.G.: Vannak-e terveid az ékszerekkel / az újrahasznosítás terén, vagyis hogyan tovább?

T.E.: Mindig rátalálok újabb anyagokra, amikkel addig még nem foglalkoztam, de kitalálok nekik valami új formát, legutóbb például tusfürdős palackokból készítettem nyakláncot és gyűrűt, ennek a típusú hulladéknak a felhasználása továbbra is foglalkoztat. A jövőben szeretnék több lakberendezési tárgyat is készíteni, faliképeket, lámpákat, dekorációkat. Mindig nyitott szemmel járok és keresem a lehetőségeket más, korábban fel nem használt alapanyagok újraalkotására.

Keresd bátran szombat délelőttönként a nagymarosi piacon – és ha van különlegesebb színű műanyag palackod, lepd meg vele, biztosan fog örülni neki… tán még ékszer is készülhet belőle!

Forrás