Skip to main content

A napokban Szikszai Gusztáv különleges találmányára csodálkozott rá az egész brit sajtó.

A világon azon fáradoznak a szakemberek, hogy az okostelefonok után, most az okosórák váltsák fel a régi technikát. Szikszai Gusztáv azonban nem követte a divatot, hanem saját útra lépett, aminek köszönhetően létrehozta a gyűrűórát.

A 26 éves, magyar feltaláló azért találta ki, a különleges gyűrűt, ami LED-es technológiával mutatja az időt, mert szereti az órákat, csak éppen nem a csuklóján viselve. A brit sajtót is elvarázsoló gyűrűórát, jelenleg egy töltőpárnán lehet feltölteni, de már gondolkodnak azon, hogy hogyan lehetne az ujj mozgatásával is működésre bírni.

A rozsdamentes acélból készült gyűrűórán úgy lehet megnézni, hogy mennyi az idő, hogy előtte megcsavarjuk az ujjunkon, és akkor egy percre felvillan a pontos idő. Az ékszernek is tökéletes, három milliméter vastag, nem túl nagy találmány, erre a rajta található három kis henger segítségével képes, ugyanis azok az óra, a perc, és a másodpercek kijelzéséért felelnek.

A különleges gyűrűórát jelenleg még nem lehet megvásárolni, de a feltaláló azt tervezi, hogy 2014 tavaszán már forgalmazásba kerül, igaz nem lesz olcsó, ugyanis 135 fontot kell érte kifizetni, ami 45 ezer forintnak felel meg.

(Forrás: kurir.hu)

Forrás: http://hir.ma/technika/gyuruora-az-uj-magyar-talalmany/136102

TOP 5