Elizabeth Holmes Theranos csalás bűnös 

A máris hónapokig elhúzódó kaliforniai per során a befektetők megtévesztésének vádjában bűnösnek találták Elizabeth Holmes-t, a Theranos technológiai startup alapítóját. A részletekről a BBC számolt be.

A kaliforniai ügyészség azzal vádolta a céget és annak vezetőjét, hogy tudatosan átverte a befektetőket, amikor

AZT ÁLLÍTOTTÁK, HOGY FEJLESZTÉSÜK RÉVÉN NÉHÁNY CSEPP VÉRBŐL MEG TUDJÁK ÁLLAPÍTANI AZ EGYES BETEGSÉGEKET.

hirdetés

Az esküdtek négy vádpontban találták eddig bűnösnek Holmes-t, többek között a befektetők megtévesztésében és három rendbeli csalásban – ezekért máris külön-külön 20 év börtönbüntetést is kaphat.

Holmes, akit egyelőre még nem vettek őrizetbe, tagadta bűnösségét, az ítélet kiszabására is várni kell még.

Az ügyészség egyébként eredetileg összesen 11 vádpontban indított eljárást az egykori vezér ellen, egyebek között a közvélemény átveréséért is, ebben és négy további esetben azonban az esküdtszék ártatlannak nyilvánította őt.

A megosztott ítéletre azután került sor, hogy a bíró közölte,

AZ ESKÜDTEK HÉT NAPOS TANÁCSKOZÁS UTÁN HÁROM VÁDPONTBAN TOVÁBBRA SEM TUDTAK MÉG KONSZENZUSRA JUTNI.

Az egykor 9 milliárd dollárra értékelt egykor a Szilícium-völgy legfelkapottabb vállalkozásai közé tartozott.

A cég azt ígérte, hogy forradalmasítani fogja az egészségügyet a betegségek gyors és fájdalommentes diagnosztizálására vonatkozó innovatív eljárásaival, állításait azonban a Wall Street Journal nyomozásából készült cikksorozata 2015-ben megkérdőjelezte, amely szerint a vérelemzésre épülő diagnosztikai képességük hazugság, a technológia pedig nem is működik.

A tárgyaláson közel négy hónapon keresztül a nyolc férfiból és négy nőből álló esküdtszék két merőben eltérő beszámolót kapott az egykori "self-made" milliárdosról, akinek bukása megrázta a Szilícium-völgyet.

A VÁD MINTEGY 30 TANÚT IDÉZVE IGYEKEZETT BEBIZONYÍTANI, HOGY HOLMES KEZDETTŐL FOGVA TUDTA, A BEFEKTETŐKNEK ELADOTT TERMÉKKONCEPCIÓ CSALÁS,

de továbbra is elszántan törekedett a cég sikerére.

A tárgyaláson több laboratóriumvezető is azt vallotta, hogy tájékoztatták Holmes-t a Theranos technológiájának hibáiról, ő azonban erről nem vett tudomást, sőt, utasítást adott ennek figyelmen kívül hagyására.

Holmes a csalás mellett döntött az üzleti kudarc beismére helyett. A befektetőkkel és a betegekkel szembeni tisztességtelenséget választotta"

- mondta Jeff Schenk ügyész a záróbeszédében.

A saját védelmében tanúskodó Holmes elismerte a Theranos működésében elkövetett hibákat, de azt állította, hogy soha nem csapta be tudatosan a betegeket vagy a befektetőket.

Holmes tinédzserként alapította a Theranost, nem sokkal azután, hogy otthagyta a Stanford Egyetem vegyészmérnöki tanulmányait.

Vállalkozásához több mint 900 millió dollárt tudott összegyűjteni olyan milliárdosoktól, mint Rupert Murdoch médiamágnás és Larry Ellison technológiai mogul.

A cég a botrányt követően 2018-ban hivatalosan is beszüntette működését.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Elizabeth Holmes, a Theranos korábbi vezetője - FORRÁS: AFP/2019 GETTY IMAGES/JUSTIN SULLIVAN

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu