Skip to main content

földönkívüliek invázió Föld mikrobák 

Más bolygókról származó, idegen fajok inváziójára kell készülni, vélik tudósok. Az emberi civilizációt azonban nem más, hasonlóan intelligens lények fenyegetik, hanem olyan mikrobák, amikkel az immunrendszerünk korábban még egészen biztosan nem találkozhatott.

Ezzel párhuzamosan arra is ügyelnünk kell, hogy mi se szennyezzünk be más planétákat földi organizmusokkal – írja az IFL Science tudományos portál.

hirdetés

Az ausztrál Adelaide-i Egyetem két kutatója, dr Phill Cassey és dr Andrew Woolnough úgy vélik, a fenti veszély nem egy sci-fi író fantáziájának terméke, hanem nagyon is valós probléma.

A földön kívüli mikroorganizmusok jelentette fenyegetésről szóló értekezésüket a BioSciences című folyóirat tette közzé.

Cassey szerint az elmúlt évtizedekhez képest alaposan megváltozott az űrkutatás helyzete; a kormányok mellett a magáncégek is aktívan részt vesznek a különböző űrmissziókban, ezért mindenképpen megelőző intézkedéseket kellene tenni, hogy csökkentsük az esetleges kockázatokat – bármennyire is alacsony egy idegen fertőzés előfordulásának esélye, a következmények beláthatatlanok lennének.

Természetesen elképzelhető, hogy a Naprendszer többi bolygója sivár, kihalt égitest, és nincs mitől tartanunk. Nem lehet azonban kizárni, hogy a Mars, az Europa, vagy az Enceladus felszínén (vagy belsejében) mikrobák rejtőznek. Ha ezek veszélyt jelentenek az emberekre, és akaratlanul a földre hurcoljuk őket, azzal korábban nem látott fenyegetésnek tennénk ki a földi élővilágot.

JELEN PILLANATBAN AZONBAN A KÖLTSÉGEK ALACSONYAN TARTÁSA MIATT SENKI NEM FORDÍT ELÉG FIGYELMET A KELLŐ BIOBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEKRE (PÉLDÁUL A FERTŐTLENÍTÉSRE, A VISSZAÉRKEZŐ ESZKÖZÖK ÉS MINTÁK ELKÜLÖNÍTÉSÉRE, VAGY A GYORS REAGÁLÁSRA).

Ugyanez fordítva is igaz, vagyis megfelelő óvintézkedések híján könnyen mi is megfertőzhetünk más bolygókat; például a földi létformákkal szennyezett űreszközök pusztító hatással lennének egy potenciális marsi bioszférára.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5