Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Ceres megaűrállomás 

Miután az emberiség lassan teljesen belakja (és ezzel párhuzamosan tele is szennyezi) a Földet, egyre többször merül fel különböző égitestek lakhatóvá tételének igénye.

Legközelebbi társunk a Hold ideális választásnak tűnik, azonban a tartósan alacsony gravitáció olyan kellemetlen problémákkal jár, mint csontritkulás, izomtömeg-csökkenés stb., ahogy azt a hónapokat a világűrben töltött űrhajósok is tanúsíthatják.

Ha fél év ilyen súlyos problémákat jelent, belegondolni is rossz mivel járhat évtizedekig a Földinél jelentősen alacsonyabb terhelés mellett létezni, vagy éppen felnőni. Arról nem is beszélve, hogy a szelet és vizet sosem látott holdpor rendkívül éles felületei, még kis mennyiségben is komoly problémát okozhatnak szembe, vagy tüdőbe kerülve.

Az emberi anatómia sajátos igényei miatt nemcsak a Hold, hanem a Földnél jelentősen alacsonyabb gravitációval rendelkező Mars sem jöhet szóba. Egy finn asztrobiológus javaslata szerint a Naprendszer legnagyobb kisbolygója (egyesek szerint törpebolygó), a 952 kilométer átmérőjű Ceres körül keringő tányér alakú mega űrállomás megoldhatja ezeket a problémákat.

De mit is javasolt pontosan Pekka Janhunnen a ScienceAlerten idézett cikkében?

Elképzelése szerint a Mars és a Jupiter közötti kisbolygó övezet szélén lévő aszteroida körül keringő, bővíthető mesterséges környezet megoldaná a fenti problémákat.

A koncepció lelke a forgás által generált, mesterségesen 1 g, azaz a földiével megegyező gravitációs erő lenne, amely kiküszöbölné a fenti problémákat. Az űrbázison 2-5 méter vastag termőtalajra telepített bioszféra gondoskodna az önfenntartásról, a népsűrűség nem haladná meg az 500 fő/négyzetkilométert (összehasonlításul a Budapesten ez 3332, Hollandiában 389 és egész Magyarországon 104).

Ceres megaűrállomás világűr

A Ceres mellé tervezett megaűrállomás modellje - Fotó: Pekka Janhunnen / Pekka Janhunnen

A Naptól meglehetősen távoli helyszínen, két óriási tükör fókuszálná a növényzet növekedéséhez szükséges napsütést. Nyersanyagokról (ideértve a vizet, a levegő nagy részét adó nitrogént, és az építőanyagokat) a közeli kisbolygó gondoskodna, amelyet egy űrlift kötne össze az űrállomással. A terv számol a népesség növekedésével is, egy rögzített kereten belül újabb és újabb modulokkal bővíthető a „tányér”.

Lehet egy kis zűr

Janhunnen szerint egy hasonló, természeti katasztrófáktól mentes környezet, akár a földi életnél is vonzóbb lenne, és a Föld jelenlegi lakosságánál akár tízezerszer nagyobb népességet is el tudna tartani. Ez utóbbit azért nem árt kétkedéssel fogadni.

Bár a terv tagadhatatlanul érdekes, nemcsak túlzó állításai miatt vet fel néhány kérdést. Például egy ilyen, úgynevezett Coriolis erő által mesterségesen létrehozott gravitációval rendelkező űrállomás a Hold mellett is megvalósítható, ahol szintén jelentős vízkészleteket sejtenek a felszín alatt. Vagy éppen a Föld mellett is, ahol a szerkezet részesülhetne a Föld mágneses pajzsa átal nyújtott védelemből.

A Matt Damon főszereplésével készült Elysiumban látottakhoz hasonló megoldásokat a Nap által kibocsátott gamma és egyéb sugárzások miatt nehéz elképzelni a mélyűrben. A Janhunnen által javasolt riolitból (aszteroida kőzet) és vízből álló védőpajzson viszont nehezen jut át a napfény és a termőföld eljuttatása is energiaigényes feladat, de a sok sebből vérző elképzelésnek annyi haszna mindenképp van, hogy gondolkodásra ösztönzi, úgy a döntéshozókat, mind a szélesebb társadalmat. Akár a fenntarthatóság költségeiről, akár a világűr kolonizációjáról. 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikipedia