A történet egészen az 1930-as évekre nyúlik vissza, amikor Dorothy Molter Minnesotában a szüleivel a Knife Lake környékén kirándult, és ott megismerkedett egy helyi horgásztábor vezetőjével.

Azonnal beleszeretett a csodálatos tájba, és mivel a gazdasági válság miatt ápolónőként nem tudott elhelyezkedni, úgy gondolta, ismét felkeresi a szigeten álló horgásztábort, hátha akad ott munka. Ekkor 1934-et írtunk.

hirdetés

Bill Berglund, a tábor 30 évvel idősebb vezetője örömmel alkalmazta a fiatal lányt, majd egyezséget is kötött vele. Ígéretet tett arra, hogyha elhalálozik, a tábort Dorothy örkölheti. Bill 1948-ban halt meg, innentől fogva a létesítményt Dorothy üzemeltette.

Eközben végig az erdőben, - 30 mérföldre a legközelebbi várostól -, egyedül élt, saját családot nem alapított.

Az önkéntes magány

A fiatal nő önként választotta a magányt, pontosabban azt állította, csak ahhoz megy férjhez, aki több fát bír felvágni, több csomagot tud cipelni és több halat tud kifogni, mint ő.

Dorothy azonban nem csak az önkéntes magányáról vált híressé. A horgásztábort felkereső vendégeknek finom, egyedi ízzel bíró gyömbérsört is főzött, így sokan csak úgy hívták: root beer lady, a gyömbérsörös asszony.

A közösségért élő asszony

A magánytól szemmel láthatóan egyáltalán nem szenvedő nő a táborozás vagy az evezés közben bajba jutott embereknek mindig segítséget nyújtott, egyszer még egy fiatal fiút is életben tartott, akit villámcsapás ért, egészen addig, míg meg nem érkeztek a mentők. A fiú örökké hálás maradt az asszonynak.

Dorothy, mivel rendkívül tisztelte a természetet, a sérülést szenvedett állatokon is segített, így például horgokat távolított el a testükből, de törött végtagokat is sínbe rakott, ha erre szükség volt.

Váratlan fordulat a Wilderness Act

Egy 1964-ben hozott törvény miatt a gyömbérsörös asszony szembe került a hatóságokkal, mely természetvédelmi területté nyilvánította a tavat a környékkel együtt. A jogszabály értelmében a területen tilossá vált a tábor üzemeltetése és a gyömbérsör értékesítése, sőt, az épületeket is el kellett bontani.

Végül a helyi közösség segítségével, illetve politikusok közbenjárására tekintettel Dorothy a szigeten maradhattott mint egyfajta "önkéntes". Adományokért cserébe pedig továbbra is "árusíthatta" az evezősöknek és a kirándulóknak kedvenc italukat.

A gyömbérsörös asszony idős korára sokat látogatta Chicagoban élő rokonait, mígnem 1986-ban a szigeten álló kis kunyhóban búcsúzott el az evilági élettől.

Személyiségére és munkásságára tekintettel, illetve azért is, mert rendkívüli tiszteletnek örvendett, a helyi közösség múzeumot hozott létre számára.

A múzeumot évente rengeteg turista keresi fel.