Skip to main content

 

Heteken belül bemutatkozhat a Samsung összehajtható okostelefonja, árulta el a CNBC-nek adott interjújában a gyártó mobilos üzletágának ügyvezető igazgatója.

DJ Koh szerint ha minden jól megy, akkor a jobbára csak Galaxy X néven emlegetett okostelefon a Samsung novemberi fejlesztői konferenciáján válhat hivatalossá.

hirdetés

Az eszköz ötletét még 2014-ben lengette be a gyártó, a jövő mobileszközeit firtató kisfilmjében debütált a hajlékony kijelzővel szerelt, a kijelző közepén kettéhajtható mobil ötlete.

Az ügyvezető igazgató szerint már évek óta tényleges fejlesztés alatt áll a termék, azonban az előre borítékolhatónak megfelelően nem volt egyszerű dolguk a mérnököknek, részben mivel fontos volt a cég számára, hogy funkcionálisan is kihasználják a formaterv adta lehetőségeket, ne csak a szokatlansága miatt legyen említésre méltó a telefon.

A praktikus fejlesztéseknél tartva DJ Koh a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az Y-generációba tartozó vásárlók, az 1980-1994 között születettek kiszolgálásába.

Óriási vásárlói rétegről van szó, de a többségük nem engedhet meg magának egy csúcsmobilt. Az ügyvezető szerint a megnyerésükhöz a jelenleginél sokkal több innovációt kell elérhetővé tenni a számukra tervezett készülékekben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Samsung

TOP 5